Idén is vár mindenkit a Miskolci Bagolyles

Megosztás

Tizedik alkalommal rendezi meg a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Bükki Helyi Csoportja a Miskolci Bagolyles nevű eseményt. A Miskolci Egyetem főépületébe kicsiket és nagyokat egyaránt várnak a szervezők, különleges meglepetésekkel.

Minden évben nagy érdeklődés övezi a rendezvényt, hiszen ilyenkor nem csak a baglyokról lehet tanulni. Meg is lehet egy-egy példányt simogatni, ami a gyerekek számára igazi élményt jelent, de az életmódjukról is sokat tudhatunk meg.

Az eseményre február 15-én kerül sor 13 és 17:30 között az egyetem üveg előcsarnokában és parkjában. Lesz madárgyűrűzés, madarász séta, a baglyok mellett pedig érdekes információkat tudhatunk meg az év madaráról (böjti réce) és kétéltűjéről (sárgahasú unka) is.

“A gyorsabb és környezettudatosabb kiszolgálás érdekében a regisztráció és a kérdőív is részben elektronikus lesz” – osztotta meg velünk gondolatait Somoskői Péter, az MME Bükki Helyi Csoport alelnök. Hozzátette, ebben egy QR-kód lesz a kitöltők segítségére. A korábbi évekhez hasonlóan idén is nagy érdeklődésre számítanak, és bár a rendezvény ingyenes, adomány fejében lehetőség lesz kitűzőt szerezni.

A szervezők külön kérik a kitátogatókat, hogy az állatok biztonsága érdekében ne kutyával érkezzenek a helyszínre.

Kedvcsinálóként egy korábbi esemény videója:

Bagolyles az egyetemen

Bagolylesre hívott minden természetszerető és kíváncsi embert a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület. A programnak idén is, immár nyolcadik alkalommal a Miskolci Egyetem adott otthont. ©A feltöltött videó teljes egészében szerzői jogi védelem alatt áll. Annak bármilyen felhasználása, akár részletekben történő közlése csak a jogosult (Miskolci Egyetem) engedélyével lehetséges.©

(kiemelt képünk illusztráció)

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek