Létesítési engedélyt kapott a Miskolc City Airport, épülhet a reptér

Megosztás

Elkezdődhet a beruházás kivitelezése, az új repülőtér kialakítása Miskolcon.

A beruházás részleteiről, a repülőtér működtetéséről, valamint a rövid és hosszabb távú elképzelésekről Drótos László, az üzemeltető képviselője és Csöbör Katalin (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselő közösen tartott sajtótájékoztatót szerdán a Kossuth utcai Fidesz-irodában.

– Ez elsősorban egy sportrepülőtér lesz, tehát senki ne gondolkodjon Ferihegy II-ben – szögezte le gyorsan Drótos László, aki aztán azonban elkezdte sorolni, milyen terveik vannak a Miskolc City Airporttal. – Alkalmas lesz például arra, hogy üzleti gépeket, tehát potenciális befektetőket, vagy éppen ide látogató turistákat fogadjunk Miskolcon. Szeretnénk továbbá bevonni a fiatalokat, számukra vitorlás- és ejtőernyős képzéseket indítanánk. Sportrendezvények, sőt akár koncertek megtartásában is gondolkozunk továbbá, tehát nem csak egy szűk réteget szólítanánk meg. Ezekre is alkalmas lesz a terület.

Majdnem 100 év

Ha fel akarjuk idézni a miskolci repülés történetének kezdeteit, igencsak vissza kell mennünk az időben. Még a múlt század első harmadában, egészen pontosan 1931-ben kezdte meg működését a repülőtér a Miskolc és Szirmabesenyő között található területen. A közelmúltig ismert formáját aztán 1947-ben nyerte el, akkor indultak el ugyanis a Maszovlet (a néhai MALÉV) rendszeres belföldi járatai. A repülőtér sorsa 2007-ben vett új irányt, amikor a Miskolci Ipari Park részévé vált. Ez már előrevetítette, hogy a területen – összesen negyvenöt hektáron – a repülőteret is érintő jelentős ingatlanfejlesztés várható. Végül 2022-ben zárták be véglegesen a miskolci repteret.

– A régitől 800 méterre légvonalban helyezkedik el az új repülőtér, mind a József Attila utcáról, mind a régi terület felől jól megközelíthető. A füves területen már elegyengettük a talajt, ősszel pedig bevetettük fűmaggal. Ha az időjárás engedi, a pályajeleket és a repüléshez kapcsolódó műszaki feltételeket is megteremtjük, amivel aztán megkaphatjuk a működési engedélyt is – vázolta most a sajtótájékoztatón Drótos László. Hozzátette, a tervek szerint mindenesetre akár már tavasszal átadhatják az új miskolci repülőteret – írta meg a Minap.hu.

Csöbör Katalin is részt vett a sajtótájékoztatón

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek