Nem számított alapembernek, a posztján ketten is előtte vannak, ezért közös megegyezéssel úgy döntött a klub és a játékos, hogy elválnak útjaik. Vasárnap edzőmeccset is játszott a DVTK, simán elveszítette.
A labdarúgó NB I-ben szereplő DVTK a hivatalos honlapján közölte, hogy szerződést bontott argentin középpályásával, Francisco Feuillassier-vel, művésznevén Franchuval.
„Ahogy a felkészülés kezdete előtt is elmondtam, sem a klubnak, sem a labdarúgónak nem ideális, ha egy Francisco Feuillassier-hez hasonló játékos mérkőzéseken keresztül csak a kispadon ül – indokolta döntését Horváth Csenger, a DVTK sportigazgatója. – Márpedig tavasszal rá ez a sors várt volna, hiszen pozíciójában többek között Jurek Gábor és Rudi Pozeg Vancas is előtte áll. Opcióként felmerült a kölcsönadás, ám nyáron amúgy is lejárt volna a szerződése, ezért inkább közös megegyezéssel szerződést bontottunk.”
Az argentin középpályás 2023 őszén szerződött Miskolcra, ahol 30 tétmeccsen négy gólt szerzett. Közben edzőmeccset is játszott a Diósgyőr, amit két góllal elveszített.
A téli edzőtábor harmadik mérkőzésén a lengyel Raków Częstochowa ellen játszott a DVTK. Az első félidőben a lengyel csapat többet birtokolta a labdát, de a kapuk egyforma számban forogtak veszélyben. A hajrában mindkét csapat előtt adódott nagy helyzet, amit az ellenfél kihasznált, a Diósgyőr nem. A szünet után a piros-kékek gyorsan megduplázták az előnyt, míg a diósgyőri helyzeteket – közte egy ziccert – hárította a kapusuk.
Raków Czestochowa – DVTK 2-0 (1-0)

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!