Beismerte bűnösségét és elítélték Jellinek Dánielt, az Indotek-csoport vezetőjét, akit a Forbes szerint Magyarország hetedik leggazdagabb üzletemberének tartanak. A Fővárosi Törvényszék különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt 250 millió forintos pénzbüntetésre ítélte a milliárdost.
Az ügy egy kiterjedt számlagyár-botrányhoz kapcsolódik, amelynek középpontjában F. Zsolt, az úgynevezett “Nagymester” áll, aki korábban az Axel Springer, a BKV és a CBA informatikai igazgatója volt. A vád szerint F. Zsolt által vezetett bűnszervezet külföldi állampolgárokat és hajléktalanokat szervezett be fiktív cégek vezetésére, amelyek papíron informatikai és takarítási szolgáltatásokat nyújtottak. Ezek a cégek milliárdos értékben állítottak ki fiktív számlákat különböző vállalatoknak.
Jellinek cégei, a Mall Management és az In-Management, az F. Zsolthoz köthető számlagyár-cégháló egyik tagjától, a Wind-Ip 21 Kft.-től fogadott be fiktív számlákat, összesen 105 millió forint értékben. A vád szerint Jellinek személyesen egyezett meg F. Zsolttal a fiktív számlák befogadásáról, amelyek értékét később készpénzben visszakapta, így csalva el az áfát.
Az ügy különös fordulatot vett, amikor 2023 augusztusában a NAV nyomozói házkutatást tartottak Jellinek 73 éves édesapjánál. Az idős férfit és egy kollégáját költségvetési csalással gyanúsították, azonban 2024 októberében Jellinek Dániel az ügyészségen magára vállalta az apja és kollégája terhére rótt vádakat. “Azt csináltam, ami egy ilyen helyzetben minden cégvezetőtől, tulajdonostól és szüleiért felelősséget vállaló embertől elvárható” – nyilatkozta akkor az üzletember.
Jellinek nem először került összeütközésbe a törvénnyel: 2022-ben már elítélték egy másik költségvetési csalási ügyben, amiért felfüggesztett börtönbüntetést kapott. A mostani ügyben súlyosbító körülményként vették figyelembe ezt az előzményt, azonban enyhítő körülményként értékelték, hogy az Indotek önellenőrzés után befizette a korábban elcsalt adót.
Az ügy szélesebb kontextusban is figyelemre méltó, hiszen Jellinek az utóbbi években egyre szorosabb üzleti kapcsolatba került az állammal és személyesen Tiborcz Istvánnal, Orbán Viktor vejével is. A G7 gazdasági portál feltárása szerint Jellinek cégbirodalmából 27 milliárd forint került át Tiborcz István üzleti köréhez 2019 és 2022 között. Közös üzleteik között szerepelt többek között a Gellért Szálló és egy belgrádi irodaház is.
A számlagyár-ügy azonban továbbra sem zárult le teljesen: Győrben folytatódik az 50 vádlottat érintő per, valamint külön tárgyalják az érintett szocialista politikusok ügyét is, köztük Horváth Csaba, Molnár Zsolt és Baja Ferenc eseteit.
Becslések szerint 2023-ban Jellinek vagyona 249,5-276 milliárd forint között mozgott, ami alapján a magyarországi milliárdosok listáján a hetedik helyet foglalta el. A 2024-es Befolyás-barométer rangsorában az ország 25. legbefolyásosabb személyeként szerepelt.
Az Indotek Group jelentős ingatlanpiaci szereplővé nőtte ki magát, tevékenysége során már több mint 500 tranzakciót bonyolított le. A cég széles portfólióval rendelkezik, amely magában foglal több mint 20 irodaházat – köztük az EMKE és Focus Point irodaházakat -, illetve olyan neves szállodákat, mint a Gellért és a Sofitel. Jelentős ipari ingatlanállományuk része a volt Csepel Művek területének nagy része is. A társaságcsoport 2014-től kezdett el a kereskedelmi ingatlanok felé terjeszkedni, mára 20 bevásárlóközpontot működtet országszerte, többek között a Corvin Plazát, Duna Plazát, Alba Plazát és a Debrecen Plazát. 2019-ben a marosvásárhelyi Promenada bevásárlóközpont megvásárlásával nemzetközi piacra is kiléptek, majd 2020-ban tovább bővítették tevékenységüket a Diófa Alapkezelő – az ország harmadik legnagyobb alapkezelője – felvásárlásával, de később ezt is eladták Tiborczéknak. Az Indotek Group többségi tulajdonosának is van érdekeltsége Borsodban, Jellinek Dánielé ugyanis a Hór-Agro borászat.
FRISSÍTÉS: A tárgyalás után Jellinek a sajtó felé az alábbi közleményt olvasta fel:
„A mai tárgyalást övező jelentős sajtóérdeklődést látva csak megerősödött bennem, hogy jól döntöttem, amikor édesapám és kollégám helyett vállaltam ebben a kellemetlen ügyben a felelőséget és ezzel együtt az eljárás terheit. Fontos hangsúlyozni, hogy a szoftverbeszerzéssel kapcsolatos anomáliákat egy belső vizsgálat eredményeként már hónapokkal a NAV megkeresése előtt észleltük, önrevízió keretében korrigáltuk, és a jogszabályoknak megfelelően a kamatokkal növelt összeget hiánytalanul megfizettük, így sem az államot, sem a költségvetést nem érte kár. Emellett az eljárás során végig együttműködtünk a hatóságokkal, és elkötelezettek voltunk az ügy mielőbbi tisztázása mellett. A bíróság mai ítéletében kiszabott pénzbüntetés megfizetésével az ügyet lezártnak tekintjük.”
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!