Többszáz milliót fizethetett a DVTK az új középpályásért

Megosztás

Minden bizonnyal klubrekordot jelentő összegért szerződtette a labdarúgó NB I-ben szereplő Diósgyőri VTK Christ Tiehit az angol harmadosztályú Rotherham Unitedtől, angol sajtóhírek szerint az összeg meghaladta a 250 millió magyar forintot is.

A napokban jelentette be a Diósgyőr, hogy szerződést kötött a 26 éves elefántcsonparti-francia középpályással. Tiehi karrierje Csehországban indult be igazán, 2022-ben a Slavia Prahától igazolt az angol másodosztályú Wigan Athletichez. A Rotherhamhez klubrekordot jelentő 500 ezer angol font ellenében szerződött.

A harmadosztályú gárda menedzsere, Steve Evans a Rotherham Advertisernek adott interjújában elárulta, nagyjából a negyedik DVTK-ajánlatot fogadta el klubja, és megérte nekik az üzlet, mivel többet kaptak a játékosért, mint amennyiért anno megvásárolták. Azt is elárulta, Tiehi európai klubba szeretett volna távozni, mivel Nagy-Britanniába a Franciaországban élő családtagjai kevesebb alkalommal tudják őt meglátogatni.

Horváth Csenger sportigazgató érkezését követően komoly változások történtek már a játékoskeretben, hiszen több légiós illetve peremember távozott. Érkeztek tehetséges magyar fiatalok, Tiehi megvétele azonban talán egy kicsit meglepő is lehet. Ugyanakkor a keret tényleg átalakul, hiszen a nyolc távozóhoz képest a három érkező jóval fiatalabb, tehát nemcsak a létszám, hanem az átlagéletkor is csökkent.

Diósgyőrben nemcsak az őszi hajrá sikerült jól, úgy tűnik, egyelőre a téli szünetben hozott döntései is beválhatnak a klubnak hosszabb távon.

A DVTK hétfőn már felkészülési mérkőzést játszik a Wolfsberg ellen.

(kiemelt kép: dvtk.eu)

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek