A tavalyi a miskolci villamosbalesetek éve volt

Megosztás

Az év elején viszonylag sokáig érintetlenek maradtak az MVK áramszedős járművei, de decemberben rettentően meglódult, valószínűleg negatív rekordot is döntöttünk az év utolsó hónapjában. És még így sem sikerült meghaladnunk a 2023-as abszolút csúcsot.

Jó lenne, ha 2025 végre nem a villamosbalesetekről szólna Miskolcon. Az elmúlt két évben ugrásszerűen megnőtt a karambolok száma, amikor is nem adták meg az elsőbbséget zöld-fehér, de valószínűleg sokak számára “láthatatlan” járművünknek. A villamosbalesetek.hydroxy.hu szerkesztője, Kovács Nándor segítségével összefoglalhatjuk a tavalyi évet ebből a szemszögből. A (legalább) 26 eset rendkívül soknak számít, de nem rekord, mert 2023-ban huszonkilencnél állt meg a számláló. A kisebb koccanásokról ráadásul nem is mindig értesül a szerző és a nagyközönség sem, előfordul ugyanis időnként, hogy a találkozás annyira jelentéktelen, hogy 10-15 perc alatt megegyeznek a felek és a rendőrséget sem értesítik.

Ahogy a weboldal szerkesztője is említi, 2024-ben összesen 26 baleset történt, ami kevesebb, mint amennyi a 2023-as évben történt (akkor 29). Ebből 23 esetben autóval ütközött a villamos, ami az összes baleset 88%-át teszi ki. 2 esetben sajnálatos módon gyalogost gázolt a villamos 2024-ben.

Ezeken kívül 11 műszaki hibát is regisztráltak az oldalon. Mivel a korábbi évekből nincs megbízható statisztika, ezért nem lehet megállapítani, hogy ez több vagy kevesebb, mint a tavalyelőtti szám. Az elmúlt évben a legtöbb baleset, szám szerint 5, a DVTK Stadion és Újgyőri piac közötti szakaszon történt.

Ahogy 2023-ban is, úgy 2024-ben is megállapítható, hogy nagyjából kéthetente történt egy-egy baleset vagy műszaki hiba a miskolci villamosvonalakon. Mivel nem jut el minden baleset híre hozzám se, ezért helytálló lehet az átlagosan heti 1 incidens a villamosoknál. Juhász János, az MVK villamosközlekedési igazgatója ugyanis több interjúban is évi 40-50 balesetről számolt be.

A csattanások eloszlása egyáltalán nem volt egyenletes, a december lett igazán durva. Amilyen csendesen indult az év villamosbalesetek szempontjából, annyira lett eseménydús az év vége. A 2024-es év érdekessége ugyanis, hogy az év első két hónapja villamosbalesetmentes volt. Legalábbis hivatalosan nem jutott el információ azóta sem, hogy akkor történt-e valami. A legtöbb baleset és műszaki probléma pedig az év utolsó hónapjában, decemberben történt, szám szerint 10. Ennek érdekessége, hogy ebből 5 eset egyetlen hét leforgása alatt, december 9 és 16 között történt, ezekről a Borsod24 is beszámolt. Ebben az időszakban kétszer is balesetet szenvedett az adventi villamos. Egyszer a Bulgárföldön, majd a Gyula utcánál is belehajtottak. December 16, 17 és 18-án pedig három egymást követő napon se mozdult el a számláló a nulláról, ugyanis mindig történt valami.

Jelenleg a számláló haton áll, a leghosszabb balesetmentes időszak az elmúlt években:
2023.12.25. – 2024.03.20. között, 86 nap. Jó lenne ezt is megdönteni végre.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek