A labdarúgó NB I téli szünetre vonult, így ideje értékelni az őszi produkciókat. A Nemzeti Sport a mérkőzések után adott osztályzatai alapján közzétette az őszi álomcsapatát, amibe a Diósgyőri VTK két labdarúgója is bekerült.
A belső védők közül Szatmári Csaba a szaklapnál a második legjobb átlagosztályzatot érte el (5.7), így értelemszerűen bekerült az álomcsapatba is. A Nemzeti Spot azt írja, a 30 éves játékszervező védő nagyszerű őszt zárt, így a bajnokság egyik legjobbjai közé lépett elő.
Csapattársa, Elton Acolatse a jobb oldali szélsők “versenyében” kereken 6-os osztályzattal zárt az ősszel. A sportnapilap azt írja, “sokan biztosan felkapják a fejüket Elton Acolatse első helyére, ám a Diósgyőr futballistája nem véletlenül végzett az élen. Nehezen lendült játékba, ám az idő előrehaladtával egyre jobb teljesítményt nyújtott, november eleje óta pedig három-három gól és gólpassz fűződik a nevéhez. A Ferencváros elleni 3–3-as döntetlenből góllal és gólpasszal vette ki a részét, a Debrecen elleni keleti rangadón pedig két találatot készített elő. A helyzetkialakítások terén kiemelkedőt nyújtott, beadásai és lövései is rendre veszélyesnek bizonyultak, fejpárbajait nagy százalékban megnyerte, továbbá látványos cselekkel szórakoztatta a közönséget.”
Nem mellesleg a jobb oldali védők rangsorában is egy diósgyőri végzett az élen, Gera Dániel (5.6). A magyar válogatott játékos az álomcsapatba csak azért nem fért oda, mert az 3-5-2-es felállásban lett megállapítva, a jobb szélen pedig így Acolatse lett a befutó.
Gerával kapcsolatban a lap kiemeli, hogy az előző idényben is ő volt a Nemzeti Sportnál a legjobb ezen a poszton, kiegyensúlyozottságának köszönhetően pedig lehetőséget kapott Marco Rossi szövetségi kapitánytól is, összesen pedig már négy alkalommal húzhatta magára a címeres mezt.
A DVTK remekül hajrázott az ősszel, aminek köszönhetően az előkelő, harmadik helyről várja a tavaszi folytatást.
(kiemelt kép: nso.hu)
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!