Centiken múlott egy gázolás a BAZ megyei gyalogátkelőhelyen

Megosztás

Természetesen ez az eset is BAZ megyében történt szerda reggel. Ha a BMW sofőrje szándékosan nem lassított a kijelölt gyalogátkelőhelynél, az nagy gond, ha pedig figyelmetlenségből ütött el majdnem egy hölgyet, az talán még ennél is nagyobb baj.

Ezek nem a sajószentpéteriek napjai, ami a közlekedést illeti. A 26-os főúton nagyon kevés hiányzott, hogy a BMW-vel száguldó nő elüsse a zebrán szabályosan átkelő és elméletileg elsőbbséget élvező gyalogost. Miért kell tragédia ahhoz, hogy betartsuk a KRESZ legegyértelműbb és legfontosabb szabályait?

K. Nóra osztotta meg történetét a közösségi médiás platformon, hogy ma reggel könnyen otthagyhatta volna a fogát a sajószentpéteri gyalogátkelőhelyen, mert egy gépjármű nem adta meg neki az elsőbbséget, miközben ő már a zebra közepén járt. Reggel 5:30-kor Sajószentpéteren a lámpánál, Kazincbarcika felől olyan gyorsan jött a BMW, S**-*** rendszámú autóval a hölgy, hogy a zebra közepén állva majdnem elütötte őt.

Biztos volt benne, hogy nem fog megállni, szerencsére emiatt tudta kivédeni a súlyos balesetet, ami nagyon könnyen lehetett volna egy halálos gázolás. Természetesen a másik irányból megálltak az autók. Nóra reméli, hogy a sofőr odaért, ahova sietett és nem lett baja vétlen embereknek. (A borítókép illusztráció)

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek