December 1-ig még van lehetőség leadni a voksokat az Önként Jöttem díj jelöltjeire . A négy döntős szervezet egyike a borsodi Sütni Jó! Alapítvány, amely különleges történetével és társadalmi szerepvállalásával tűnik ki a mezőnyből. A díjat december 5-én, az Önkéntesség világnapján adják át a győztesnek.
A Sütni Jó! Alapítvány Galamb Alex roma származású pék kezdeményezésére jött létre, aki saját életútjával bizonyítja, hogy a szegénységből is van kiút. Alex a cigánysorról és gyermekotthonból indulva, kitartó munkával nem csak érettségit szerzett, de mára sikeres alapítványt működtet. A szervezet fő célkitűzése a hátrányos helyzetű térségekben élő gyermekek jövőképének formálása és munkaerőpiaci integrációjuk elősegítése.
Az alapítvány gyakorlati eredményeit jól mutatja, hogy szeptember óta Alex a Debreczeni Márton Szakképző Iskolában tart gyakorlati órákat nappali tagozatos diákoknak. Személyes példamutatása olyan vonzó, hogy egy felnőttképzéses kurzusra is sikerült összegyűjteni tizenöt résztvevőt, akik közül többen kifejezetten miatta választották a pék-cukrász képzést.
Az Önként Jöttem díjra idén 63 szervezetet jelöltek, amelyek közül szakmai zsűri választotta ki azt a négy döntőst – köztük a Sütni Jó! Alapítványt is –, akikre most a közönség szavazhat. A díjra olyan szervezetek pályázhatnak, amelyek legalább egy éven át végeztek ingyenes, társadalmilag hasznos tevékenységet, ezzel is népszerűsítve az önkéntesség kultúráját.
Koncz Zsófia, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára hangsúlyozta: az önkéntesek tevékenysége felbecsülhetetlen értéket képvisel a társadalom számára. Munkájuk nem csak az egyes szakterületeken nyújt nélkülözhetetlen segítséget, de jelentősen erősíti a közösségi összetartozást is. Az államtitkár szerint a díj kiváló alkalom arra, hogy kifejezzük hálánkat azoknak, akik szabadidejüket áldozzák mások megsegítésére, egyúttal felhívjuk a figyelmet ezekre az értékteremtő kezdeményezésekre.
Ne feledjék: december 1-én éjfélig még leadhatják szavazatukat a csalad.hu/onkentjottem oldalon!
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!