Izgalmas téli sporteseménnyel zárul idén a miskolci futószezon: december 8-án rendezik meg az Ellipsum Mikulás Trail terepfutóversenyt Miskolctapolcán és környékén.
A BIENNALE Nonprofit Kft. és a Marathon Club Egyesület által szervezett verseny központi helyszíne az Ellipsum Élmény- és Strandfürdő előtt lesz, az esemény pedig az Aktív Magyarország Program támogatásával és a Miskolci Fürdők Kft. együttműködésével valósul meg.
A futók három különböző távon mérettethetik meg magukat. A legkomolyabb kihívást jelentő Mikulás Félmaraton (24,4 km, 622 méter szintemelkedéssel) 10 órakor rajtol, ezt követi 11 órakor a Rudolf Kismaraton (12,2 km, 311 méter szintemelkedéssel), majd 11:15-kor a legfiatalabbaknak szánt Manó futam, amely 1,6 kilométeres távot jelent.
A kedvezményes előnevezésre december 1-én, vasárnap este 11 óráig van lehetőség, amely névre szóló rajtszámot is tartalmaz. Az eddigi jelentkezések alapján nemzetközi színezetet ad a versenynek a spanyol futók részvétele. Aki lemaradna az előnevezésről, december 8-án, a verseny napján 8 és 11 óra között még nevezhet a versenyközpontban, amely a Miskolc, Aradi sétány 1. szám alatt található.
A futóversenyen elektronikus időmérést alkalmaznak, és a szervezők felhívják a figyelmet, hogy a rajtszámokat jól láthatóan, elöl kell viselni. A teljesítmény jutalmául minden célba érkező egyedi befutóérmet kap. További kedvezményként a futók rajtszámuk felmutatásával 50 százalékos kedvezménnyel látogathatják meg az Ellipsum Élmény- és Strandfürdőt.
A sport mellett a jótékonyság is helyet kap az eseményen: a helyszínen kihelyezett adománygyűjtő urna bevételével a Miskolc Egészséges Ifjúságáért Alapítvány munkáját támogathatják a résztvevők.
Itt lehet nevezni, a versenykiírást itt találják.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!