Jó hírek érkeztek Sátoraljaújhelyről: megkezdődhet az Ungvári pincesor és a Pincék völgye fejlesztése.
A projekt kivitelezésére kiírt pályázatot a miskolci Smaragd-M Kertészeti és Kereskedelmi Kft. nyerte el, amely 33,7 millió forintért vállalja a munkálatok elvégzését. A Közbeszerzési Értesítő szeptember 17-i, keddi számában közzétett információk szerint a fejlesztés számos területre kiterjed.
A modernizációról már korábban is írtunk egy cikkünkben, melyben megírtuk, hogy az itt található Bortemplom élére a kormányfő feleségének, Lévai Anikónak a rokona került.
A tervek között szerepel új facsemeték ültetése és a meglévő zöldterületek felújítása, ami jelentősen javítja majd a környék összképét. A közlekedés és a látogatók kényelmét szolgálja a mélyutak felújítása, új sétányok és parkolók kialakítása. A terület biztonságát és hangulatát egyaránt növeli a térvilágítás kiépítése, amelyhez 9 darab, környezetbarát, napelemmel működő kandelábert telepítenek.
A környezettudatosság jegyében három szelektív hulladékgyűjtőt is elhelyeznek, valamint kerékpártárolókat is létesítenek a biciklivel érkezők számára. A turisták tájékozódását információs táblák segítik majd, és egy modern okospad is helyet kap a területen.
A látogatók kényelmét szolgálják az újonnan kialakítandó fedett pihenőhelyek, valamint a felújított fedett pinceteraszok, amelyeket elektromos kiállásokkal is ellátnak.
Nem ez az egyetlen felújítási program Zemplénben a 37-es főút újabb szakasza újul meg. Talán nem véletlenül van fókuszban a térség, hiszen Orbán Viktor családjának ez a vidék különösen fontos terület. Orbán Ráhel, a miniszterelnök lánya 2023-ban két szerződéssel összesen 94 hektár földet vásárolt Tokaj-Hegyalján, 600 millió forintért. Ebből 34 hektár szőlő, legelő és gyümölcsös Sárazsadányban található, 273 millió forintos vételáron. Az ügyletben Tiborcz István, Orbán Ráhel férje járt el. Ugyancsak jelentős fejlesztés volt a sátoraljaújhelyi függőhíd átadása idén, valamint a Rákóczi Szövetség is négycsillagos wellness-szállodát épít a városban.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!