Brutális mennyit fizethetünk szabálytalan parkolásért, nagyot emelkedtek a bírságok

Megosztás

Egy új kormányrendeletnek köszönhetően augusztus elsejétől hatalmasat emelkedtek a parkolási bírságok. A Kazincbarcikai Önkormányzati Rendészet figyelmezteti a lakosságot, hogy még körültekintőbbek legyenek, nehogy véletlenül tilosban parkoljanak – tájékoztatott a Kolorline.hu

Akár 100 ezres bírsággal is végződhet egy szabálytalan parkolás 2024. augusztus 1-jétől. Ha a sofőr zebra közelében, a füvön, esetleg igazolvány nélkül vagy mozgássérülteknek fenntartott helyen állítja le járművét, súlyosabb összegekre számíthat megrovásképpen.

Vincze Csaba, a Kazincbarcikai Önkormányzati Rendészet vezetője elmondta, hogy egy rokkantparkoló elfoglalásáért rokkantigazolvány nélkül a helyszíni bírság maximuma akár 65 ezer forint is lehet, de ez szabálysértési eljárásban 156 ezer forintig is terjedhet.

Az is veszélyeztető szabálysértésnek számít, ha valaki a parkoló autók mellé áll meg, második sorban. Ez a várakozás a helyszínen 15.600 forintos büntetést jelent. 

A hatalmas bírságok miatt érdemes az eddigieknél is körültekintőbbnek lenni, amikor leparkolunk autónkkal. Fontos a közlekedési szabályok betartása és a szabályos parkolás, ugyanakkor túlzásnak érződik, hogy egy ilyen szabálysértésre akár az ember fizetésének több mint fele is rámehet.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek