Miskolc kohászati múltját bemutató múzeumot és emlékparkot avattak

Megosztás

A város kohászati múltját bemutató tárlat és emlékparkot adtak át az Északkelet Magyarország Ipartörténetének Ápolásáért Alapítvány (EKMITA) székhelyén, a Diósgyőri vár szomszédságában.

Szalai József, az alapítvány kuratóriumi elnöke jelképesnek nevezte, hogy az új kiállítóhelyeket éppen fennállásuk tizennyolcadik évében tudták megvalósítani és átadni. „Talán maga ez a tény is bizonyíthatja önöknek és a majdani látogatóknak, hogy nagykorúak lettünk” – vélekedett.

– Már az alapító okiratunkban is azt fogalmaztuk meg, hogy célunk a régió iparának bemutatása és, hogy ezt a bemutatót oktatás céljára is felhasználjuk. A fejlesztésnek köszönhetően ezt a munkát mostantól sokkal magasabb színvonalon tudjuk majd végezni – mondta el Szalai József, aki köszönetet mondott a támogatásért a városnak, és minden a beruházást segítő vállalkozónak és önkéntesnek.

Felidézte azt is, hogy bár az EKMITA korábban is az épületben működött, mellettük lakások is voltak, azonban a közgyűlés tavaly decemberi egyhangú döntésének értelmében most már ők használhatják ezeket is. Így összesen öt lakásból alakult ki a tágas múzeumi tér, melyben különböző dokumentumokkal és makettekkel tudják bemutatni a kohászat történetét a betérő kicsiknek és nagyoknak.

– Ehhez jön még hozzá az emlékpark, melyet most még csak részleteiben tudtunk átadni, az udvar ugyanis korábban olyan gazos volt, hogy annak kiirtása a közelmúltig hátráltatta a munkát – tette hozzá a kuratóriumi elnök, aki elmondta még: bár a skanzen kialakításához minden technikai eszköz, építőanyag rendelkezésre áll, a berendezéseket azonban még be kell szerezniük, ebben szívesen veszik bárki segítségét, akinek fontos a város kohászati múltja.

Veres Pál, aki jelenleg még Miskolc polgármestere a megvalósult fejlesztés kapcsán az összefogás erejét méltatta, mint kiemelte, számára mindig kedves, ha egy közösség fejlődik és képes energiákat befektetni annak érdekében, hogy értéket teremtsen a városban.

A leköszönő polgármesterhez hasonlóan fogalmazott Tóth-Szántai József megválasztott polgármester is, aki örömmel tett eleget az EKMITA és a jelenlegi városvezető meghívásának az átadóra. Elmondta, születése óta Miskolcon él, gyerekkorából és Bláthy-s tanulmányainak köszönhetően jól megismerte a kohászatot. Tudja, milyen volt, amikor fújt a gyár és szerette azt a különleges látványt is, mikor a kiöntött kohósalak miatt izzott az ég alja.

Soha nem tudunk úgy jövőt építeni, hogyha nem vagyunk tisztában a múltunkkal. Ha nem tudjuk, hogy kik vagyunk és honnan jöttünk, és ezt nem tudjuk elmondani az unokáinknak, akkor nem tudunk jövőről álmodni – hangsúlyozta Tóth-Szántai József, aki végül hozzáfűzte: a következő városvezetés is támogatni fog minden olyan közösséget, eseményt, alkalmat, ami a város értékeinek megismertetését tűzi ki célul.

Bihall Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) elnöke méltatta az EKMITA munkáját. Mint mondta, lenyűgözte az új tárlat, amit néhány hete Szalai József invitálására tekintett meg. „Kívánom, hogy ez az emlékpark sok új információt adjon iskolásoknak, egyeetemi hallgatóknak és minden betérő turistának is. Ígérem, a BOKIK mindenben támogatni fogja az alapítványt, hiszen nekünk is fontos célunk a vármegye ipartörténeti emlékeinek felkarolása. Mi abban tudunk szerepet vállalni, hogy ehhez forrásokat próbálunk keresni, valamint, hogy a múzeum és az emlékpark hírét minél többekhez eljuttatjuk” – zárta a kamarai elnök.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek