Grimm Balázs, a Magyar Hang újságírója Ózdra látogatott, hogy riportot készítsen az Almási Balogh Pál Kórházról. Pechére pont július 1-jén, amikor épp Semmelweis-nap van, és az egészségügyi intézmények zárva vannak. A riport azért elkészült, az újságíró a kórház előtt és az egyik kisboltban tudott beszélgetni helyiekkel.
Az ózdi kórház gyermekosztályán július közepéig szünetel az ellátás, ami jól példázza, mennyire sérülékeny a rendszer. Egyetlen orvos kiesése – jelen esetben egy baleset miatt – elegendő ahhoz, hogy egy egész osztály működését ellehetetlenítse. A kórház a honlapján azt írta, június 17-től egészen július 15-ig kell számolni azzal, hogy nem az eddig megszokottak szerint tudják ellátni a gyerekeket Ózdon.
Ez azt jelenti, hogy a környék gyermekei megfelelő ellátás nélkül maradnak, vagy kénytelenek a 60 kilométerre lévő Miskolcra utazni orvosi segítségért. Így járta hétéves Tifani is, akit erős hasi fájdalmakkal hoztak be a rokonai és édesanyja.
A helyzetet tovább bonyolította a Semmelweis-nap, amikor az egészségügyi intézmények zárva tartanak. Hiába a Semmelweis-nap, vannak betegek, akik aznapra kaptak vizsgálati időpontot, mehettek is haza. Ez is jól mutatja, hogy a rendszerszintű problémákat gyakran súlyosbítja az információáramlás hiánya. Arról, hogy a szakrendelő zárva, szintén semmilyen tájékoztatás nem volt, csak onnan lehetett rájönni, hogy nem nyílnak ki a fotocellás ajtók
Tifani esete különösen szívbe markolóan szemlélteti a kialakult helyzet súlyosságát. A kislánynak sürgős orvosi ellátásra lett volna szüksége, de a kórházban nem tudták elvégezni a szükséges vizsgálatokat; se vérvételt, se hasi ultrahangot nem csináltak. Ehelyett csak egy gyógyszert írtak fel neki, és azt tanácsolták, hogy ha állapota rosszabbodik, menjenek Miskolcra. Ez nemcsak az orvoshiányt, de az eszközhiányt is jól mutatja.
Az orvoshiány nem korlátozódik a gyermekosztályra. Más osztályokon, például a nőgyógyászaton, szintén hosszú várakozási időkkel és korlátozott ellátással szembesülnek a betegek. A riport említi, hogy a nőgyógyászaton egy adott napon csak az első 10 várakozót tudják fogadni, függetlenül attól, hányan várakoznak. Ez jól mutatja, hogy a probléma rendszerszintű és nem csak egyetlen osztályt vagy kórházat érint.
A helyi lakosok frusztrációja többrétű és érthető. Egyrészt szembesülnek az ellátás hiányával, másrészt kénytelenek hosszú és költséges utazásokat vállalni a megfelelő orvosi segítségért. A riport részletesen bemutatja, milyen nehézségekkel jár ez: a tömegközlekedés nem mindig megfelelő alternatíva – “az ózdi kórházhoz jó, ha óránként érkezik egy busz” -, különösen beteg gyerekek esetében, a taxiköltség pedig sokak számára megfizethetetlenül magas. Az ismerősök, rokonok segítsége ugyan megoldás lehet, de ez is anyagi terhet jelent az üzemanyagköltség miatt.
Az ózdi kórház mindennapjait és a betegek helyzetét jól szemlélteti Sanyi bácsi története. Az idős férfit előző vasárnap szállították be, miután féloldali arcbénulást tapasztalt – olyan súlyosat, hogy még a szemét sem tudta becsukni az érintett oldalon.
Helyben nem tudták megfelelően ellátni, ezért Miskolcra kellett átszállítani vizsgálatra. Elmondása szerint nem közölték vele a diagnózist, aztán visszahozták Ózdra és gyógyszereket kapott, öt napja nem látta orvos, csak annyit mondott neki a nővér, hogy tornáztassa az arcát.
A riport egy érdekes kontrasztot is bemutat: miközben a kórház súlyos problémákkal küzd, a polgármester Semmelweis-nap alkalmából kitüntetéseket adott át a kórház dolgozóinak. Ez a kettősség jól tükrözi a rendszer ellentmondásosságát.
A bemutatott helyzet nemcsak Ózdra jellemző, hanem az egész magyar egészségügyi rendszer problémáira rávilágít. Az orvoshiány, a nem megfelelő felszereltség, a kommunikációs problémák és a rendszer sérülékenysége országszerte jellemző kihívások. Ez felveti a kérdést, hogy milyen strukturális változtatásokra lenne szükség a helyzet javításához.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!
