Egy jó ideig igyekezett a hatalom fenntartani a látszatdemokráciát, annak intézményeit és a többpártrendszert is. Bár maga a többpártrendszer is csak látszólag működött Miskolcon, bő egy évtized után már a látszatra sem adtak tovább. Ha némi párhuzamot érzünk egy “másik korszakkal” hazánkban, az nem a véletlen műve.
Egy régi cikk, Miskolc, február 5.
Dudujka Pál írása a Bomie.hu-n – a szerző különengedélyével. Bár néhány ijesztő hasonlóság felfedezhető a mostani időszakkal.
Tíz év után végre tiszta lapokkal játszik a Párt, pontosabban tisztább lapokkal. Bár 1948-ban gyakorlatilag megszűnt a többpártrendszer, az egykori koalíciós pártok kriptokommunista és ún. társutas tagjai azóta is fenntartották a „demokratikus” pártok létezésének látszatát. Volt pártirodájuk és ha a szükség úgy hozta, kisgazdapárti, vagy parasztpárti köntöst húztak magukra, hogy ezzel bizonyítsák a kommunista diktatúra demokratikus voltát. Ennek most vége. A pártirodákat bezárták, s ezzel egy újabb lepel hullt le a diktatúráról.
A Rákosi-féle szalámitaktika jól működött. 1945-től a kommunisták szisztematikusan szalámizták fel a rivális pártokat, gyengítették meg erejüket. Sorozatos tagkizárásokra kényszerítették az ország legnépszerűbb pártját, a Kisgazdapártot is, majd élére a titkos kommunista Dobi Istvánt állították, aki elvégezte a neki szánt szerepet, s kitartó munkával elsorvasztotta pártját. 1948-ban a szociáldemokraták beolvasztásával gyakorlatilag egypártrendszert hoztak létre, 1949-ben pedig a még megmaradt pártmaradványoknak a Függetlenségi Népfrontba tömörítve fosztották meg „önállóságuktól”. Az egykori koalíciós pártokat azonban formálisan nem tiltották be sőt, papíron továbbra is működtek. A Független Kisgazdapárt, a Nemzeti Parasztpárt és a Magyar Radikális Párt változatlanul önálló irodahelyiséget tartott fenn a fővárosban, amelyben főállású pártalkalmazottak dolgoztak.
Miskolcon is hasonló folyamatok játszódtak le. A Kisgazdapárt kriptokommunista titkára, Németh Imre szabályosan felszámolta, majd a kommunisták szolgálatába állította a pártját. A Nemzeti Parasztpárt titkárának, Hegyi Imrének – akiről nem bizonyítható, hogy titkos kommunista lett volna, de minimum közismert „társutas” – még ennyi dolga sem volt. Pártja oly kevés támogatással rendelkezett, hogy csupán arra kellett figyelnie, hogy a vezető pozíciókban a szocializmus építésének harcosai legyenek. 1950-ben, a nem kommunista pártszervezetek felszámolásakor így Miskolcon a Parasztpárt irodáját bezárták és csupán a Kisgazdapártnak engedélyezték párthelyiség fenntartását. Pontosabban nem engedélyeztek, hanem kezdeményezték, hogy legyen. A kommunista pártvezetés felkérte Németh Imrét, hogy a kisgazdapárt megyei titkáraként társadalmi munkában folytassa munkáját, lakásában alakítson ki egy pártirodát, a költségekre pedig havi 200 forint juttatást biztosítottak számára. Németh így Tanácsháztér 11. számú első emeleti lakásában tartott fenn párthelyiséget, amelynek telefonszáma még a telefonkönyvben is szerepelt.
Németh Imrének kisgazdapárti titkárként persze sok dolga nem akadt. A párt valójában már nem létezett, az ő feladata csupán annak a látszatnak a fenntartása volt, hogy a kommunistákén kívül más párt is létezhet a diktatúrában. Hasonlóan propagandisztikus célt szolgált az is, hogy az egykori kisgazda- és parasztpárti vezéreket funkciókhoz juttatták. Így lett a megyei tanács elnökhelyettese 1950-tól haláláig a kisgazdapárti dr. Sásdi Ernő, majd 1956-tól Németh Imre. Ezért lehetett országgyűlési képviselő 1953-tól a parasztpárti Hegyi Imre, majd 1958-tól a kisgazdapárti Galkó Lajos és Németh Imre. Az ő személyük volt hivatott bizonyítani a demokrácia létezését, az egykori koalíció valamifajta tovább élését.
Ez volt az oka annak is, hogy a forradalom leverésekor Kádárék támogatására – látszólagosan ugyancsak koalíciós alapon – létrehozott Forradalmi Munkás-Paraszt Bizottságnak Hegyi és Németh is tagja lett. Kisgazda- vagy parasztpárti álcájuk mögé bújva küzdöttek az „ellenforradalommal” szemben, majd a „konszolidáció” idején próbálták beterelni a pártonkívüli tömegeket a kommunisták szatellitszervezetébe, a Hazafias Népfrontba. Németh Imre még 1957 januárjában még újságnyilatkozatban is kiállt a szocializmus építésének ügye mellett, s a további kisgazdapárti szervezéseket leállítva kifejezte azon meggyőződését, hogy az „áldatlan pártversengést” elkerülendő, a Hazafias Népfrontba tömörülve kívánja szolgálni a „megye dolgozóinak” érdekeit.
Hegyi Imre és Németh Imre tehát mindent megtettek, amit a kommunisták elvártak tőlük, de az általuk kívánt elismerést nem kapták meg érte. 1957-ben mindketten vérig voltak sértődve, hogy a forradalom leverésében résztvevő elvtársakkal szemben ők nem kapták meg a Munkás-Paraszt Hatalomért Emlékérmet. Némethnek ráadásul 1956 óta egy fityinget sem adtak arra, hogy a kisgazdapárt irodájának fenntartásával biztosítsa a demokrácia látszatát. Jól fizető funkciót persze mindketten kaptak, de ettől még nem érezték az igazi megbecsülést.
Az elmúlt években egyre hangosabb lett az a vélemény, hogy már felesleges fenntartani a nem kommunista párthelyiségeket, hisz ezen pártok már jó tíz éve megszűntek. Az MSZMP Politikai Bizottsága 1959. december 15-én tárgyalta az „egyes volt pártok maradványainak felszámolásáról” szóló napirendet. Döntésük értelmében 1960 januárjában a Hazafias Népfront megkezdte a kisgazdapárti és parasztpárti irodák felszámolását. Az országos folyamat részeként megszűnt a Független Kisgazdapárt miskolci irodája is, Németh Imre levette lakása ajtajáról a párt tábláját.
Az MSZMP monopolisztikus helyzete ezzel nyilvánvalóvá vált, s egy évtized után végre a látszat-többpártrendszer meséjére sincs már szükség. Végre tisztább lapokkal játszik a magyarországi kommunista párt, mint a kelet-német, lengyel, vagy román testvérei, akiknél – „társutas” pártok működésével – formálisan változatlanul többpártrendszer van.
Ahogyan most Magyarországon is.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!
