Molnár István Ádám, a Földes Ferenc Gimnázium diákja elsöprő győzelmet aratott a Csehországban megrendezett Közép-Európai Informatikai Diákolimpián.
Veres Pál, Miskolc polgármestere közösségi oldalán jelentette be, hogy a Földes csapatának sikere után egyéni győzelem is született. Az pedig külön büszkeség, hogy 56 indulóból minden magyar versenyző érmes helyen végzett.
Molnár István Ádám (Miskolci Földes Ferenc Gimnázium) abszolút első és aranyérmes, Görömbey Tamás (Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium) aranyérmes, Czanik Pál (Budapesti Fazekas Mihály Gimnázium) ezüstérmes, Szilágyi Balázs (Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium) bronzérmes lett a versenyen.
A Közép-Európai Informatikai Olimpia (CEOI) egy programozási verseny közép-európai országok középiskolás diákjai számára. Idén körülbelül 40 versenyző 10 országból versenyzett egymással, algoritmikus jellegű nehéz problémákat oldva meg. Minden résztvevő ország 4 versenyzőt küld országos olimpiájáról, amelyre az előző hónapokban került sor.
Molnár István Ádám egyébként nem először mérettette meg magát az 1994 óta megrendezett CEOI-n. 2022-ben például ezüstérmet szerzett tudásával és felkészültségével.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!