Hétfőn délután időszakosan nem közlekedett a villamos Miskolc belvárosában. Azt ígérik, a forgalom hamarosan helyreáll, de közben kiderültek az okok is.
A miskolci tömegközlekedésben átmeneti fennakadás keletkezett a villamosok üzemelésében, amiről először az utasok jelzései adtak hírt, de az MVK is tájékoztatta a leállásról az utazóközönséget a Facebookon.
A belvárosi szakaszokon a megszokott villamosok helyett pótlóbuszok szállították az utasokat, akiket a megállókban elhelyezett kijelzők tájékoztattak arról, hogy a leállás oka műszaki jellegű.
Juhász János, a Miskolc Városi Közlekedési (MVK) Zrt. villamosközlekedési igazgatója részletes tájékoztatást adott a kialakult helyzetről. Elmondása szerint a problémát egy konkrét műszaki meghibásodás okozta: a Tiszai pályaudvar és a Selyemrét közötti szakaszon, pontosabban a fürdő parkolója előtt egy villamos áramszedője letört. Az incidens során nemcsak a jármű sérült meg, hanem a felsővezeték is károsodást szenvedett.
Az MVK kezdetben csak a Selyemrétig vezette be a pótlóbuszos közlekedést, azonban a biztonság érdekében a szakemberek úgy döntöttek, hogy egy kiterjedtebb ellenőrzést végeznek a felsővezeték-hálózaton.
Ennek következtében a villamosközlekedés ideiglenesen szünetel egészen a Malomszög utcáig. Közlése szerint a felsővezeték vizsgálata hamarosan befejeződik, és ezt követően, még a délutáni órákban várhatóan helyreáll a villamosközlekedés a teljes érintett szakaszon.
A meghibásodott szerelvényt bevontatták az MVK telephelyére.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!