Szerelemféltésből felgyújtotta korábbi barátnője családjának autóját

Megosztás

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy férfi ellen minősített emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt, aki ittasan megjelent volt barátnője lakóhelyén, veszekedést provokált, majd bosszúból felgyújtotta a család egyik autóját.            

A vádirat szerint a vádlott 2023. február közepén, a kora hajnali órákban alkohol és bódulatkeltő szer hatása alatt megjelent a volt barátnője borsodi településen lévő házánál. A nő apja azt hitte, valamelyik fia jött meg, így ajtót nyitott, a vádlott bement és a szobája előtt veszekedést kezdeményezett volt barátnőjével, aki szüleivel együtt felszólította a ház elhagyására, miután kitolták az épületből, magukra zárták az ajtót. 

A vádlott ekkor bement a garázsba és bosszúból az egyik autó vezető oldali ülését öngyújtóval felgyújtotta és távozott. A lángok átterjedtek a másik autóra, majd a garázs és a ház tetőszerkezetére, a járművek a tűz következtében teljesen megsemmisültek, a tűzoltók a tetőszerkezetnél megfékezték a tüzet. 

A szándékos gyújtogatás következtében keletkezett tűzzel érintett épületben tartózkodó négy személy, amennyiben tűzoltás nem történik közvetlen életveszélybe került volna.

Az ügyészség a büntetett előéletű letartóztatásban lévő vádlottal szemben fegyház büntetést és közügyektől eltiltást indítványozott azzal, hogy nem bocsátható feltételes szabadságra.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek