A Mezőkövesd Zsóry négyszeres válogatott középpályása, Cseri Tamás már a nyári felkészülés alatt látta, problémás idény következik. Az elmúlt idény tapasztalatairól a Nemzeti Sportnak nyilatkozott részletesen.
Nyilván azokat a labdarúgókat is megviselte a kiesés, akik, mondjuk, tavaly nyáron érkeztek a klubhoz, ám gyanítjuk, aki hét évvel ezelőtt igazolt Mezőkövesdre, azt sokkal jobban…
– A helyzet az, hogy még mindig nem emésztettem meg, bár tisztában vagyok vele, előbb vagy utóbb muszáj – felelte a Mezőkövesd Zsóry csapatkapitánya, Cseri Tamás, aki 2017 nyarán lett a klub játékosa. – Voltunk magasan, a mi szintünkön a csúcson, és persze a pokolban is: bízom benne, van innen visszaút!
– Tavaly a hetedik helyen végzett a csapat – volt a mostani szereplésnek bármiféle előjele?
– Azért ne felejtsük el, tavaly is csak az utolsó előtti fordulóban lett biztos a bennmaradásunk, de egyébként is rendre a kiesés elkerülése volt a cél. Visszatérve a kérdésre, már a nyári felkészülés alatt látszott, hatalmas problémáink lehetnek. Az edzőmeccsek nem sikerültek, akadt olyan négy-öt nap, amikor nagyjából kétezer kilométert utaztunk, nagyon rosszul nézett ki az egész, és ezt később a bajnoki eredmények is igazolták.
– Az első kilenc bajnoki után csak négy pontja volt az együttesnek – egy győzelem, egy döntetlen és hét vereség –, ugyanakkor az őszt így is a vonal felett, vagyis nem kieső helyen zárták.
– Ha már visszamentünk az időben: a nyárhoz az is hozzátartozik, hogy a vezetőedző, Kuttor Attila ki akart rúgni a csapatból. Ugyan ezt nem közölte velem szemtől szembe, csak meg kell nézni, mennyi lehetőséget kaptam tőle az első kilenc mérkőzésen. Talán van, aki emlékszik, az előző idény hajrájában a Fehérvár elleni idegenbeli találkozón olyan rúgást kaptam, hogy három bokaszalagom teljesen, kettő pedig részlegesen elszakadt, ha csak azt veszem, hogy sérülés után tértem vissza, aligha ezt érdemeltem. Látszott, mennyire számol velem és még másokkal is, az elnök úr, Tállai András azonban kiállt mellettem, és azt mondta, aki annyit tett a klubért, mint én, az nem ilyen elbánást érdemel – utólag is köszönöm a korrektségét. Ment a bajnokság, az eredmények elmaradtak, és jött a pálfordulás. Kisvárdán már újra kezdtem – Molnár Gábor, mondjuk, még akkor sem… –, és bár akkor még kikaptunk, a folytatásban már több szerepet kaptam, kaptunk, és az utolsó hét fordulóban szereztünk is tizenegy pontot az addigi négy mellé, ami már vállalható. Nem játszottam a sértődöttet, lenyeltem a békát, tettem a dolgomat. Aztán a téli felkészülésünk siralmasra sikerült, és ez meglátszott a tavaszi eredményeinken. Az összes ellenfél jobb volt nálunk, csak ezt senki sem akarta észrevenni, a kommunikáció újra olyan volt, mint az első kilenc bajnokin. Kuttor Attilával sok mindent megéltem, hiszen az első érájában sem indult jól a kapcsolatunk, aztán jóra fordult, majd megint rosszul alakult. Amikor meghívtak a válogatottba, mindenki gratulált a klubnál, kivéve őt, és bár megértem, ha nem egy harmincöt éves labdarúgó köré akarja építeni a csapatot, az emberi oldalt már nagyon nem.
– Két nappal azt követően, hogy egy-egyet játszottak Zalaegerszegen, a klub közös megegyezéssel megvált Kuttor Attila vezetőedzőtől. Csapatkapitányként meglepte a döntés?
– Persze, váratlan pontszerzés után ritkán fordul elő csere, de Kuttor Attila elvesztette az öltözőt, és nem akkor, hanem már az első fordulóban, Debrecenben.
– Mikor érezte úgy, hogy a kiesés elkerülhetetlen?
– Amikor matematikailag is biztossá vált a búcsú. Bár végig nehéz helyzetben voltunk, bizakodtam, ám hiába volt több olyan meccsünk, amikor megszereztük a vezetést, azokon pont nélkül maradtunk, ez is a rossz felkészülésünkre volt visszavezethető. Az előző idényben az ilyen találkozókon foggal-körömmel, de megvédtük az előnyt, márpedig az így kiharcolt győzelem mindig hitet ad a folytatásra.
Az interjú további részét a Nemzeti Sport weboldalán olvashatják.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!
