Autónk sebességváltója olyan alkatrész, amelyet nap mint nap használunk. Ennek tükrében nem meglepő, hogy egy idő után elhasználódik. Ez a működést általában nem befolyásolja, esztétikai szempontból azonban annál zavaróbb lehet.
Most megmutatjuk, mi a teendő ebben az esetben, azaz hogyan újíthatjuk fel a kopott sebességváltót. Egyszerűen és olcsón, anélkül, hogy az alkatrészt cserélnünk kellene.
Miért fontos a sebességváltó felújítása?
Az elhasználódott sebváltó felújítása elsőre talán kihívásnak tűnhet. Sokszor azonban már egy olyan kis apróság is elég hozzá, mint egy új váltógomb a Peppi kínálatából. Egy ilyen kis kiegészítő is lehetővé teszi azt, hogy az eszköz olyan legyen, akár új korában volt.
Ez több szempontból is fontos lehet. Egyrészt azért, mert a kopott alkatrész miatt az autó a lelakottság látszatát kelti. Ilyenkor nemcsak az a probléma, hogy a legtöbb sofőr és utas is kellemetlen érzéssel ül be a járműbe, hanem az, hogy ez az állapot jelentősen csökkenti az autó értékét is. Éppen ezért eladás előtt rendkívül fontos lehet a felújítás.
A kopott váltógomb cseréje pedig nemcsak esztétikailag frissíti az autó belső terét. Segíthet a pontosabb és könnyebb váltásban is, ezáltal egyszerre teszi a vezetést kényelmesebbé és balesetmentesebbé is.
Varázsoljuk újjá percek alatt az elhasználódott alkatrészt!
A sebességváltó felújítása egyszerű feladat, és akár otthon, egyedül is elvégezhető. Ennek érdekében nincs más dolgunk, mint beszerezni két fontos kelléket: egy új váltógombot és egy váltószoknyát. Ezek segítségével teljesen újjá varázsolhatjuk a régi, már megkopott alkatrészt.
Ez a két hozzávaló egy teljes szettben vagy külön-külön is beszerezhető a Peppinél. A megbízható webshopokban elérhető váltószoknyák minden esetben méretpontosak, általában puha műbőrből készülnek és a gyári kerettel együtt kaphatóak. Ugyanez a helyzet a sebváltó gombokkal is, melyek rozsdamentesek és rendkívül időtállóak.
Hogyan válasszuk ki a megfelelő modellt?
Összességében a kopott váltógomb és a szakadt váltószoknya cseréje egyszerű és költséghatékony megoldást jelenthet arra, hogy autónkat egy kissé újjá, szebbé varázsoljuk. Érdemes azonban a választás előtt néhány apróságra odafigyelni.
Többek között arra, hogy a sebességváltó gombok és váltószoknyák esetében is létezik olyan univerzális változat, amely minden autóhoz megfelelő lehet. De kereshetünk speciálisan a mi autónk típusához kialakított megoldást is. A megjelölt autómodellekhez speciálisan gyártott termékek minden esetben tökéletesen illeszkednek a sebességváltóra.
Amennyiben pedig nem vagyunk biztosak abban, hogy a mi járművünkhöz pontosan milyen megoldás illene, a méretek ellenőrzése alapján online is könnyen kiválaszthatjuk a megfelelő alkatrészt. Persze ha szeretnénk mindenben igazán biztosra menni, érdemes lehet vásárlás előtt a témában jártas szakember segítségét kérnünk.