Így vált a kis abaúji falu a reformátusok Betlehemévé

Megosztás

Az AszúTime osztotta meg a Facebook-oldalán a történetet, hogy hogyan is született meg a Károli Biblia és miként vált a reformátumos Betlehemmé Vizsoly.

Mint a posztban írják, “1588 adventjén szekerek gördültek be Vizsoly főutcájára, s a templommal szembeni házhoz kanyarodtak. Nem keltettek nagy feltűnést, hisz itt, a borkereskedelem főútja mellett mindenféle ember megfordult.

A nagy ház, ahová Mantskovits Bálint embereivel és családjaikkal együtt érkezett, Rákóczi Zsigmond udvarháza volt. A hite miatt hazájából menekülő lengyel nyomdásznak kellett a nagy tér, mert az ország legnagyobb nyomdáját kellett itt berendeznie.

Alig tíz kilométerre lakott innen a környék lenagyobb tekintélyű prédikátora, a gönci, akihez száznál is több anyaegyház tartozott. Öreg ember volt már, előző évben mégis megnősült harmadszorra is. Előző feleségét, két lányát, fiát Tállyán elvitte a pestis.

Török elől menekülő, szerb családból származott, Radicsnak hívták eredetileg. Aztán szokás szerint diákként szülővárosa, Nagykároly nevét vette föl, s lett Károli Gáspár. Közel húsz éve vette a fejébe, még 1570-ben tarcali esperesként, hogy a teljes bibliát lefordítja.

Mágochi Gáspár felvidéki főispán megígérte neki, hogy megvédi a Habsburgok előtt, csak tartsa titokban a munkáját.

„Találja meg Felső-Magyarországon a legcsendesebb zugot, a legoltalmasabb rejteket, ott állítsa fel a nyomdát…”. A választás Vizsolyra esett.

A környékbeli prédikátorok és iskolamesterek követték Károlit tűzön-vizen át. „Előfordítottak” neki, oldalanként vitték írásait Göncről Vizsolyba, köztük a későbbi zsoltárfordító, de akkor még kamasz Szenczi Molnár Albert. Fuvarosok vállalták, hogy betűkészletet csempésszenek Németalföldről, papírt Lengyelországból.

Így fogtak össze helyibéliek és messziről érkezők, szegények és főurak, egyszerű emberek és tanult prédikátorok, hogy megteremtsék a biztonságot a teljes Biblia magyar nyelvre fordításához és kiadásához. És így lett Vizsoly, az aprócska abaúji falu, a református Betlehem.

Az írás eredetileg a Aszútime Facebook oldalán jelent meg.

A posztból az is kiderül, hogy a Vizsoly – Református Templom és Mantskovit Bálint Múzeum 2024. január 1-jétől március 1-jéig kizárólag előzetes bejelentkezés alapján látogatható.

Forrás és fotók: Aszútime Facebook

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek