Ismét Mr. Olympia-győztes a DVTK erőemelője

Megosztás

Mészáros László a már eddigi is kiváló idénye végén a nívós Mr. Olympia versenyen állt rajthoz Orlandóban, ahová többszörös címvédőként utazott. Mészi kisebb sérülése ellenére 270 kg-ot teljesített, amivel kategóriáját sorozatban negyedjére, az abszolút versenyt pedig harmadjára sikerült megnyernie a meghívásos nemzetközi megmérettetésen.

Mészáros László az idényt még tavasszal Pro League vb-címmel és IPL Eb győzelemmel kezdte, amit kisebb szünet követett, majd megváltozott felkészülést követően harmadik Arnold Classicját is behúzva hangolt az év legnagyobb versenyének számító Mr.Olympiára – számolt be róla a DVTK honlapja. Erőemelőnk többszörös címvédőként utazott az amerikai Orlandóba azzal a céllal, hogy újra mindkét kategóriában a legfényesebb éremmel térjen haza.

A meghívásos verseny előtt ugyan Mészi az utolsó edzések egyikén összeszedett egy kisebb sérülést, de ennek ellenére kiváló formában érkezett el számára a verseny napja. Kezdő fogásként a diósgyőri indulónk magabiztosan jutott túl a 250 kg-on, majd ezt követően 10 kg-ot emeltetve teljesítette a másodikat is.

A harmadik és egyben utolsó fogásra 270 kg-ra kerültek a súlyok és egy újabb sikeres kisérlettel az open és masters aranyérmek egyúttal diósgyőri versenyzőnk nyakába.

Mészi így újra duplázni tudott és ismét címeket védve pályafutása során negyedszerre állhatott fel a dobogó tetejére a sportág legnívósabb versenyén 2018-at (280 kg), 2019-et (282,5 kg) és 2022-t (270 kg) követően.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek