Békés demonstrációval álltak ki Izrael mellett Miskolcon

Megosztás

Miskolcon is békés demonstrációval álltak ki a Hamász által elkövetett mészárlások ellen és Izrael mellett. A terrorszervezet támadása során a becslések szerint 1300-an vesztették életüket és 3300-an megsérültek. Többszáz embert pedig túszul ejtettek a Hamász terroristái. Az eseményeket a náci népirtáshoz hasonlították a miskolci demonstráció felszólalói.

A demonstrációt “Miskolc Izrael mellett” címmel szervezte meg a Miskolci Forrásvíz Kulturális Alapítvány, Miskolc Örmény Nemzetiségi Önkormányzata és a Hit Gyülekezete Miskolc pénteken délutánra a Szent István térre.

A szervezők elmondták, nem véletlen a 16 órai kezdés: a világ számos pontján ugyanis – a harag napja címmel – éppen erre az időpontra tettek Hamász és a gázai emberek melletti szimpátiatüntetéseket. Magyarországon is kiálltak volna az ártatlan palesztin civilek mellett, de Orbán Viktor már reggel a rádióban a terrorizmus melletti tüntetésnek állította be a rendezvényt, amit be is tiltottak.

Nem vált azonban okafogyottá a rendezvényünk, hiszen fontosnak tartjuk Izrael és a zsidó nép melletti kiállást – szögezte le Szilágyi Sándor, a Forrásvíz Kulturális Alapítvány elnöke, azzal is magyarázva a döntést, hogy véleménye szerint még ma is sokan tájékozatlanok a közel-keleti események terén, mégis gyakran ítélkeznek, és hamis következtetéseket vonnak le a közösségi médiában.

Rövid történelmi áttekintését követően sorolta, miért állnak ki Izrael mellett. Úgy fogalmazott: “az előre kitervelt, és aljas indokból elkövetett tömeggyilkosság magyar embereket is érinthetett volna” véleménye szerint; és “vannak olyanok, akik nem elítélik ezeket a brutális gyilkosságokat, hanem éljenzik”.

– Akik ma megünneplik ártatlan zsidó emberek, gyerekek lemészárlását, azok holnap meg fogják ünnepelni európai, magyar emberek legyilkolását is – fogalmazott.

Rózsa Péter, a miskolci Örmény Nemzetiségi Önkormányzat elnökeként azért tartotta fontosnak a kiállást, mert számára fáj, hogy “a népirtások évszázada” után “sem tanultunk semmit”.

– Fáj az örményeknek a genocídium, fáj az ukránoknak a holodomor, fáj a zsidóknak a Holokauszt, a bosnyákoknak Srebrenica. Pár éve úgy gondoltuk, hogy ezek soha nem fordulhatnak elő. És mégis megtörtént Hegyi-Karabahban, Ukrajnában – mondta.

“Ami most Izraelben történt, az mindennél aljasabb volt” – vélekedett, hozzátéve, hogy a hadviselés és a nemzetközi egyezmények összes szabályát felrúgva támadtak rá Izraelre. A cél a lakosság kiirtása volt – vélekedett.

Markovics Zsolt, a Miskolci Zsidó Hitközség főrabbija azt mondta, a múlt szombati események “mindent megváltoztattak” Izraelben. Jeruzsálem utcái kiürültek, az emberek bezárkóztak.

– De nem csak a test halt meg. Izrael népében meghalt a lélek is – fogalmazott.

A főrabbi – utalva a 85 évvel ezelőtti eseményekre – úgy vélekedett, hogy “ez nem háború”, a németek Endlösungnak (végső megoldás) hívták. A teljes európai zsidóságot el akarták pusztítani.

“Amit a Hamász és a Hezbollah kezdeményezett, az nem egy háború, hanem tömegmészárlás. Ártatlan zsidók és nem zsidók szisztematikus kivégzése” – fogalmazott, aggodalmát fejezve ki a brutális támadás óta fellángoló féktelen harag és terrorcselekmények miatt.

Ledniczky Zsolt, a Hit Gyülekezete Miskolc vezető presbitere szintén a Holokauszthoz hasonlította a Hamász terrortámadását. Magyar keresztényként, és miskolciként kifejezte részvétét és együttérzését a gyilkosságok ártatlan áldozatainak és családtagjaiknak.

– Ártatlan emberek meggyilkolása: népirtás. Megengedhetetlen és vállalhatatlan. Elítéljük ezeket a rémtetteket – mondta.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Forrás:Minap.hu

Kapcsolódó cikkek