Minden, amit eddig tudni lehet a Miskolcra érkező új gyárról

Megosztás

Tegnap mi is beszámoltunk róla, hogy rendkívüli bejelentést tett Veres Pál, Miskolc polgármestere, miszerint egy 20 milliárd forint összértékű beruházás érkezik Miskolcra. A városvezető közleményéből, kevés részlet derült ki, de a Borsod24 további információk birtokába jutott.

A 2021-ben alapított LG-Magna cégcsoport elektromotor alkatrészek gyártására szakosodott. A Miskolcon megvalósuló új üzemük célja, hogy kiszolgálja az autóiparban tapasztalható elektromos átállás miatt megnövekedő piaci igényeket.

A cég közleményéből kiderül, hogy összesen 26 437 négyzetméteres beépítés kerül majd kialakításra. A környezeti engedély igényléséből pedig megtudhatjuk, hogy a területen kialakításra kerülnek felszíni parkolók, melyek együttes kapacitása a teljes fejlesztés elérése idején 200 férőhelyes lesz. A területen egy részben többszintes gyártócsarnok, mely irodai funkcióval is fog rendelkezni, illetve ezzel egybefüggő raktár csarnok, valamint elkülönített épületekként veszelyes anyag raktár, hulladék tároló épület, valamint porta épület kialakítása tervezett.

Előzetes tervek szerint a beruházás 2025-ben fejeződhet be. Ez az egység lesz a cég első európai gyártóüzeme, amely várhatóan majd 200 embernek adhat munkát.

A cég közleménye szerint a kormány és a helyi önkormányzat is kifejezetten nyitottan és támogatóan állt a tervezett beruházásukhoz, így az együttműködés zökkenőmentes volt.

A környezeti engedély igényléséből az is kiderül, hogy a üzem a tervek szerint Szirmabesenyő és Miskolc határában valósul majd meg.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek