Tanulj valami egészen újat!

Ha már egy ideje azon töröd a fejedet, hogy vajon mit tanulj, de egészen idáig még semmi hasznos és érdekes nem jutott eszedbe, akkor most a legjobb helyen jársz. Persze csak akkor, ha érdekelnek a honlapok, a felhasználói felületek, és ha szeretsz velük kreatívkodni.

Sőt, akkor is érdemes továbbolvasnod, ha esetleg nem nyertél felvételt egyetlen felsőoktatási intézménybe sem, de nem szeretnél egy teljes évet elvesztegetni. Akad ugyanis olyan új program, amelynek egyelőre igen kevés profi használója akad, holott egyre több nagy cég dolgozik, vagyis inkább dolgozna vele. Merthogy még mindig egész kevesen tudják ezt a felületet használni.

Légy úttörő!

Ha úgy határozol, hogy távoktatás formában szeretnél tanulni, akkor a The Bright Academy Figma képzése tökéletes választás lehet. Ez ugyanis annyira új és annyira ritka, hogy mindenképpen hasznos tudást szerzel. És még csak el sem kell hagynod az otthonodat ahhoz, hogy elvégezd a kurzust. Pár dolgora azért szükséged lesz ahhoz, hogy megkezdd a képzést: többek között stabil internetkapcsolatra és magára a Figma programra egyaránt.

De mi is ez az újdonság, amiért a Netflix, a Zoom, a Dropbox és a Twitter is odavan? Nem más ez, mint egy olyan program, ahol különböző designerek egyidejűleg tudnak azon dolgozni, hogy minél jobb felhasználói felületeket hozhassanak létre, amelyek minél jobb felhasználói élményhez juttatják az oldal vagy az applikáció használóit.

Mit fogsz tanulni?

Rendkívül alaposan felépített tanfolyam vár rád, ahol a következőket fogod elsajátítani:

  • Először is megismerkedsz a Figmával, illetve kapsz egy átfogó képet arról, hogy a kurzus honnan hova juttat el téged.
  • Több modulon keresztül csak a Figma felületének tanulmányozásával és használatával lesztek elfoglalva, így a bejelentkezéstől kezdve a bal- és a jobboldali panel használatán át egészen az alap- és a haladó eszközök használatáig mindenről lesz majd szó.
  • Sőt, gyakorlati példákkal is szemléltetni fogják számodra a felület működését, így biztosan nem csak az elméleten lesz a hangsúly.

Amint látod, kellően részletes lesz a tananyag, így egy percig nem kell attól tartanod, hogy nem fogod tudni használni a felületet a kurzus elvégzése után. Persze nem jelenti ez azt, hogy már mindent tudsz, annál is inkább, mert ez egy folyamatosan megújuló és fejlődő terület, így az update-ekkel bizony képbe kell majd hoznod magad.

Kinek érdemes elvégezni a kurzust?

Gyakorlatilag bárkinek, akit érdekel, hogy mi van az applikációk és a honlapok mögött. Nem kell megriadni, nem programozást fogsz tanulni, ugyanakkor azért nem árt némi affinitás az informatika világához. Bár előképzettség nem szükséges a képzés megkezdéséhez, az külön jó pont, ha a Photoshop és a Canva világa nem ismeretlen a számodra.

Amint megszerezted a végzettséget igazoló tanúsítványt, dönthetsz arról, hogy egyéni vállalkozóként a saját ügyfeleidet segíted majd a frissen megszerzett tudásoddal, vagy alkalmazottként becsatlakozol egy csapatba, és az ügyfélszerzés ódiumát másra hagyva csak a tényleges munkára koncentrálsz.

Fizetett tartalom.

Kapcsolódó cikkek