Senkit nem engedett be a házába az 56 éves nő, most pszichiátriára szállították.
A pszichiátriára vitték azt a zavart állapotú nőt, aki két évig élt együtt elhunyt édesanyja holttestével a borsodi Szentistván településen. Mindez még a múlt hét pénteken történt – derült ki az RTL híradójának vasárnap esti adásából.
A helyiek szerint a nő senkit nem engedett be a házába. Úgy tudni, hogy a mumifikálódott holttestre a temetőgondnok talált rá. Valahogy sikerült bejutni a házba, ahol a nőt a földön, egy ágynak támasztva találta.
„A lánya azt mondta (…) hogy mélyaltatásban van, amikor kérdezte tőle, hogy hol van az anyukája” – idézte fel az egyik falubeli.
Az önkormányzat köztemetés keretében helyezi majd végső nyugalomra az anyát, a rendőrség pedig közigazgatási eljárás keretében vizsgálja az eset körülményeit.
Nem ez az első hasonló eset Borsodban: másfél hónapja arról írtunk, hogy évek óta halott testvérével élhetett együtt egy férfi.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!