Miskolci egyetemi tanár a KSH leköszönő és bemutatkozó elnöke is

Megosztás

A borsodi megyeszékhelyhez erősen kötődőnek számít Vukovich Gabriella és Kincses Áron is, most egymást váltják június 11-én. Erről hétfőn szerezhettünk tudomást.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elnöke június 11-étől Kincses Áron lesz, aki Vukovich Gabriella helyét veszi át – közölte a hivatal hétfőn az MTI-vel.

Kincses Áron 2000-ben kezdett a KSH-nál dolgozni, 2017-ben pedig a KSH elnöke kinevezte a hivatal Szakstatisztikai Igazgatóságát irányító elnökhelyettesének.

A Minap információi alapján kiterjedt oktatási tevékenységet folytat: 2011 és 2015 között a Károly Gáspár Református Egyetemen dolgozott a Közgazdasági Tanszéken, 2019-től a Budapesti Gazdasági Egyetem Alkalmazott Statisztika kihelyezett tanszékének vezetője, 2020 óta a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Karának egyetemi docense, 2021-től a Nemzeti Közszolgálati Egyetem címzetes oktatója és az Óbudai Egyetem címzetes egyetemi tanára.

A közlemény szerint Vukovich Gabriella 13 évig, két elnöki cikluson keresztül irányította a KSH működését. A történelmi múltú hivatal 26. vezetőjeként, és a harmadik leghosszabb ideig ezt a tisztséget betöltő elnökeként jelentős nyomot hagy nemcsak a KSH működésén és a magyarországi statisztikai szakmán, hanem kiterjedt nemzetközi tevékenysége által a globális statisztikai színtéren is.

Mindezek mellett Vukovich Gabriella a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, a Miskolci Egyetem és az Óbudai Egyetem címzetes egyetemi tanára, a Miskolci Egyetem díszdoktora.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek