Számlát darálni jó! – Gellérfy László írása

Megosztás

Darálni jó, néha kifejezetten hasznos, megnyugtató és kifizetődő. Már akinek.

Ott állsz az irodai iratmegsemmisítő fölött, egyenként adagolod, eteted a semmi más zörejre nem emlékeztető, falánk kis gépet és büszkén nézed a vékony csíkokban megjelenő végterméket. Szép, színes, és mindenekelőtt a későbbiekben semmire sem jó. Csak egy halom papír csík! Na ezt ellenőrizze valaki! Nesze neked Transparency! Most aztán pampoghatsz, hogy így a megrendelő, meg úgy a számla, meg hogy túlárazás, meg portyázók és fürkészek. Ezt nektek, kis bubuk!

Lassan már három éve, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM), 2020 tavaszán a malajziai GR Technologies SDN BHB nevű cégtől közbeszerzési eljárás nélkül 176 milliárd forintért vásárolt  kínai gyártású lélegeztetőgépeket.

Ezek túlnyomó többségét soha nem is használta a magyar egészségügy, részint mert számos gép nem felelt meg a magyar és EU-s szabványoknak, illetve nem is volt ekkora lélegeztetési szakember-kapacitása a magyar kórházaknak, és, tegyük hozzá: szerencsére, még a koronavírusjárvány csúcsán sem volt szükség ennyi beteg egyidejű lélegeztetésére.

Ma már azt is tudjuk, hogy a maláj cég csak az egyik, bár a legnagyobb szállító volt: 2020-ban több forrásból, összesen több mint 16 ezer légeztetőgépet vásárolt a magyar kormány mintegy 300 milliárd forint értékben.

A járványon már -szerencsére- túl vagyunk, már csak rossz és még rosszabb emlékek maradtak sokakban az intenzív osztályokon töltött napokról, hetekről.

No meg megmaradt még néhány ezer, többségében a vásárolt célra alkalmatlan, hibás, működésképtelen, többnyire csak “kínaiul értő”, légzéssegítő eszköz. Volt amt elajándékozott a KKM, talán adott is el belőle valamit, de jelentős része ma is ott porosodik valamelyik minisztérium ??!!, valamelyik raktárában.

Egyebek mellett ezért is indított közérdekű adatigénylést a Transparency International Magyarország a Külgazdasági és Külügyminisztériummal szemben annak kiderítésére, hogy milyen alapon esett a magyar állam választása Datuk Vinod Sekhar maláj üzletemberre és az általa tulajdonolta GR Technologies nevű cégre, amely több ezer lélegeztetőgépet szállított a Covid-járvány idején hazánkba, potom 176 milliárd forint ellenértékben.

Pár héttel azután, hogy az első- és másodfokú ítéletet követően a Kúria is úgy határozott, Szijjártó Péter vezette külügyi tárcának ki kell adnia azokat a dokumentumokat, amelyek elviekben alátámasztják, hogy a magyar állam lefolytatta a GR Technologies-zel szemben azt a vizsgálatot, amely alapján megbizonyosodott a cég átláthatóságáról. 

És most jön csak az igazi csavar!

A KKM pár nappal ezelőtt a – harmadfokú – kúriai ítélet jogerőre emelkedése után arról tájékoztatta a Transparency-t, hogy GR Technologies SDN BHD nevű gazdasági társaság átláthatóságával kapcsolatban keletkezett iratokat 2021. november 15-én, vagyis a szerződés aláírását követő 20 hónap elteltével megsemmisítették.

Úgy tűnik, a selejtezés valami miatt kissé kapkodósra sikerült, elvégre a 20 hónap meglehetősen rövid, ha csak abba belegondolunk, hogy egy mezei villanyszámlát is 5 éven át vagyunk kötelesek megőrizni.

Arról már nem is beszélve, hogy a Kúrai elfogadta a külügyi tárca azon érvelését is, hogy a szerződés előkészítése során egyetlen írásbeli adat, diplomácia távirat, email, szerződéstervezet, a hatalmas összegű kifizetést előzetesen jóváhagyó, úgynevezett kötelezettségvállalási irat, de még csak feljegyzés sem keletkezett, minden szóban intéződött.

Vagyis, se megrendelés, se szerződés, se számla! Már az ügyletet lebonyolító cégeket is felszámolták, megszüntették. Akkor meg milyen adatigényléssel akarják itt összezavarni a nagyérdemű publikumot ezek a “gurulódolláros” libernyákok?

Tessék szépen tovább menni! Nincs itt semmi látnivaló!

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek