Vasból készült kapukat loptak Ózd környékén

Megosztás

Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte az Ózdi Járásbíróság azokat a vádlottakat, akik 2021 januárjában elhatározták, hogy különböző, leginkább elhagyatottnak tűnő ingatlanok vas alapanyagú, könnyen mozdítható, leemelhető bejárati kiskapuit fogják magukhoz venni, majd fémhulladékként értékesíteni. A terheltek a kapuk szállításához az I. rendű vádlott gépkocsiját használták, aki az eladás ügyében is intézkedett.

A három férfi két hét alatt 12 arlói, ózdi, borsodnádasdi és járdánházi ingatlan kapuját távolította el, egy alkalommal cselekményük kísérleti szakban maradt.

A bíróság a terhelteket társtettesként, szabálysértési értékre üzletszerűen elkövetett lopás vétsége miatt, valamint ezen túlmenően az I. és II. rendű vádlottat társtettesként, kisebb értékre üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette miatt is bűnösnek mondta ki és őket a rendiség sorrendjében 1 év 6 hónap, 1 és 10 hónap és 1 év 4 hónap, végrehajtásában 3, 4, illetve 2 év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte. A bíróság súlyosító körülményként értékelte a büntetés kiszabásakor a nagyszámú halmazatot és a vagyon elleni bűncselekmények elszaporodottságát. Az ítélet jogerős.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek