Magyarország legszegényebbjeit sújtja a rekordinfláció

Megosztás

Az Eurostat szerint Magyarország az Ukrajnához való földrajzi közelsége, valamint kormánya antidemokratikus elmozdulása miatt nagy árat fizet. A francia Le Monde című napilap cikkét közöljük.

Zsúfolásig megtelt a Wesley János Evangélikus Iskola étkezője az északkelet-magyarországi szerény faluban, Abaújkéren. Néhány perc alatt éhes szájak tucatjai kezdik lapátolni a felszolgált tányér tésztát, amelynek tetején csak néhány darab hús van. – Korábban gyakran hagytak a diákok a maradékot, most már nem hagynak ott semmit. Emellett egyre több család kér ingyen ebédet. – mondta Timár Ilona Edit, az iskola igazgatója március 17-én, pénteken.

A mintegy háromszáz, szociális nehézségekkel küzdő gyermeket és felnőttet fodrász-, turisztikai és festőképzésre beiskolázó jótékonysági szervezet vezetője úgy véli, hogy tanítványai “egyszerűen már nem engedhetik meg maguknak”, hogy otthon eleget egyenek az országot sujtó infláció miatt. – Mindent megteszünk annak érdekében, hogy a gyerekek továbbra is étkezzenek, ne érezzék, hogy az életszínvonaluk csökken – tette hozzá Varga Éva, az iskola napi háromszori étkezést biztosító bentlakásos részlegének vezetője.

A szegények iránti elkötelezettségéről ismert Iványi Gábor metodista lelkészhez tartozó, Budapesttől mintegy két órányira lévő evangélikus szervezet alkalmazottai hozzászoktak a szegénységhez ezen a területen. Most azonban azt állítják, hogy „különösen nehéz” helyzetben vannak. Az Eurostat adatai szerint Magyarországon februárban 25,8 százalékos volt az éves infláció, ami messze a legrosszabb mutató az Európai Unióban. A részletek pedig még aggasztóbbak a legszegényebb háztartások számára:

12 hónap alatt az energiaköltség 49%-kal, az élelmiszerárak 44%-kal emelkedtek, a tej és a tojás pedig 70%-kal drágult.

A kiemelt képen látható család a közölt cikk szerint teljes mértékben a helyi civil szervezetek élelmiszer-adományára szorul (Le Monde).

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek