Köztéri zongorákon játszik, hogy segítse a vakvezető kutyák képzését

Megosztás

Kardon Annamari köztéri zongorákon gyakorol Budapesten. Ezúttal a Fővám téri metróban játszott. Mindenhová elkíséri a sárga színű 2 éves Szikra, így a zongorajátéka és a vakvezető kutyája miatt is sokan megállnak mellettük. Mindent együtt csinálnak, legutóbb a terepfutást próbálták ki.

Kardon Annamari lelkes amatőrnek tartja magát, akiből akár zongoraművész is lehetett volna, de az élete másfelé vette az irányt, most pszichológiát tanul. A köztéri koncertekkel élményt szeretne adni úgy, hogy közben nem nyomja az a teher, hogy meg kell valakinek felelnie a játékával.

„Engem nagyon érdekel, hogy epilepsziás gyerekeknek hogyan lehetne a zeneterápiával segíteni, hiszen én is epilepsziás vagyok, és a zene mindig nagyon sokat segített nekem, fontos szerepe volt az életemben. Az is érdekel, hogy teljesen egészséges felnőttek életminőségének javításában hogyan lehet a zeneterápiát használni” – mondta Kardon Annamari.

A zenész áprilisi koncertjére készül, amelyen Kövecs Ágnes zongoraművésszel fog játszani azzal a céllal, hogy támogassák a vakvezető kutyák képzését. Annamari szorosan kötődik a Szikrát kiképző Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítványhoz.

Együtt futnak

Annamari és Szikra tagja a Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola népes futócsapatának is. A fenti fotó készültekor éppen egy tavaszi futóversenyre készültek.

Kapcsolódó cikkek