Kétszer szúrta meg élettársát a féltékeny borsodi nő

Megosztás

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy 30 éves nő ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt. Az elkövető otthonukban élettársával italozott, azonban féltékenysége okán vitába keveredtek, majd őt egy 12 cm pengehosszúságú késsel kétszer megszúrta.

A vádirat szerint a nő 2022. márciusában, éjszaka, miskolci lakásukban italozott az élettársával, valamint a vendégként ott tartózkodó két férfival és nővel. Ittasságánál fogva, egyre kötekedőbben viselkedett, féltékenykedett, valamint azt is szóvá tette, hogy a vendégek túl sokat isznak. Miután a társaság távozott, a vádlott folytatta a féltékenykedését, a konyhában az asztalról felvett egy 12 cm pengehosszúságú kést, és az élettársától 1 méter távolságban állva, a kést fenyegetően rázni kezdte és folyamatosan szidta, aki hátrált a bejárati ajtó irányába.

A vádlott követte, egyre indulatosabb lett, és amikor az élettársa az ajtón megpróbált kimenekülni a lakásból, mellkasának középpontja irányába szúrt. A sértett a vállát elfordítva kifordult, így a szúrás a jobb felkarját érte, a vádlott viszont újból megszúrta, ami a jobb karját érte.

A sértett a konyhaasztalhoz ment, hogy egy papírtörlővel csillapítsa a vérzést, a nő ezután is tovább kiabált vele, és a menekülő sértettet a lépcsőházban is követte, de már nem próbálta bántalmazni.

A sértett 8 napon túli gyógytartamú szúrt, metszett izomsérüléseket szenvedett el, azonban, ha a szúrások nagyeret vagy ideget érnek, a sértett közvetlen életveszélyes állapotba kerül, a súlyos sérülés elmaradásának oka a sértett védekező mozdulata.

Az ügyészség a büntetett előéletű letartóztatásban lévő vádlottal szemben börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek