Németh Szilárd volt a Felcsúti szakácsverseny sztárvendége

Megosztás

A Fidesz házi gasztronómiai szakértőjét és alelnökét, Németh Szilárdot is meghívták a Magyarország étele 2023 szakácsverseny döntőjére Felcsútra. Miközben a csapatok dolgoztak, ostor bemutatóval kedveskedtek az országgyűlési képviselőnek, aki szemmel láthatóan elképzelni sem tudott ennél jobb programot ezen a napsütéses szombati napon.

„Nagyon fontos találkozási pont a fehér asztal mindannyiunk életében, legyen szó a családról vagy a barátokról” – mondta Németh az MTI beszámolója szerint. A politika és a gazdaság sem működik szerinte a fehér asztal nélkül, az étkezés pedig nemcsak testi, hanem lelki töltődés is egyben.

Magyarország étele 2023 címért tizenkét csapat maradt versenyben. Az idei verseny tematikájában természetesen megjelent a 200 éve született Petőfi Sándor is. A kiírás szerint az elkészített ételeknek és a csapatok fantázianevének is a költő életéhez vagy az 1848-49-es forradalom és szabadságharchoz kell kötődnie.

„A verseny rendezői olyan, maximum négy elemből (pl. hús, köret, mártás, stb.) álló innovatív, de populáris új étel(ek) nevezését várják, mely alkalmas lehet arra, hogy a Magyarország étele 2023 címet elnyerje” – olvasható a kiírásban. A pontozásnál fontos szempont, hogy „a tradícióra, a regionális hazai alapanyagok megjelenésére hangsúly kerüljön, egyben a magyar étkezési szokásoknak is feleljen meg”, és kötelező elem a kiváló minőségű sertéshús, a vaj, valamint egy bármely Magyarországról származó öko, vagy hazai védjegyes termék.

Németh csak vendégként tekintette meg a versenyt, a fővédnökök között azonban ott találjuk Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest, Nagy István agrárminisztert és Tessely Zoltánt, a Fidesz felcsúti országgyűlési képviselőjét is.

Forrás: Telex.hu

Kapcsolódó cikkek