Döbbenetes: halottszállítók lopták meg az elhunytat – videó

Megosztás

Munkavégzésük közben lopott el 100 ezer forintot a két férfi.

A Székesfehérvári Járási Ügyészség lopás vétsége miatt bíróság elé állította azt a két férfit, akik Székesfehérváron munkavégzésük során ellopták egy elhunyt nő pénzét.

A vádirat szerint a két férfi halottszállítóként dolgozott, amikor 2022. december 30-án, az elhunyt személy elszállítása érdekében megjelentek annak lakásán. A lakásban a vádlottakat az elhunyt testvére fogadta, aki korábban az elhunyt kézitáskáját az abban lévő 100.000 forint készpénzzel együtt a lakás nappalijának a kanapéján helyezte el a saját táskája mellett.

Miután a vádlottak megérkeztek, az egyik férfi kezével a táskákra mutatva a társa figyelmét azokra felhívta, majd az elhunyt személy testvére után ment a lakás másik szobájába. A társa eközben a nappaliban egyedül maradt, az elhunyt nő táskájában kutatott, majd abból 100.000 forintot kivett, és azt a nadrágzsebébe rejtve eltette.

Ezt követően a férfiak az elhunyt elszállításához szükséges teendőket elvégezték, majd a lakást elhagyva a pénzt egymás közt elosztották.

A lopással okozott 100.000 forint kárból a lefoglalással 20.000 forint megtérült.

A Székesfehérvári Járásbíróság a vádlottakat az ügyészi indítvány szerint közérdekű munka büntetésre ítélte.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek