Nyárra elkészülhet a Miskolcot és Felsőzsolcát érintő kerékpárút

Megosztás

Az M30-as autóutat is keresztezi az új bicikliút, amelynek munkálatai júliusra fejeződhetnek be.

Nyáron már birtokba is vehetik a helyiek azt az 1374 méter hosszú kerékpárutat, amelyre a Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata által kiírt közbeszerzést a HE-DO csoport önállóan nyert meg – írja a kivitelező közleményében, amelyet a MagyarEpitok.hu portál vett észre.

A kerékpárút útvonalát is részletesen leírja a HE-DO: a pálya a miskolci József Attila úti áruház melletti körforgalmú jelzőlámpás csomóponttól indul, majd a meglévő nagyátmérőjű acéllemez aluljárón keresztezi az M30 autóutat, egy rövid szakaszon Felsőzsolca bekötőútja mentén halad és a Sajó-folyó gátjára épített szakasszal éri el Felsőzsolca település határát.

„A projektet 2022. év novemberében előkészítő munkálatokkal (fakivágás, bozót és cserjeirtás, gázvezeték védelembe helyezése) megkezdtük, a további munkafolyamatok az időjárás függvényében kezdhetők. Terveink szerint február második felében megkezdődik a humuszleszedés és az átereszek építése. Ezeket követően megkezdjük a töltésépítés és a pályaszerkezet megépítését, majd a befejező munkálatok részeként a padkakészítéssel, a rézsűk humuszterítésével, a KRESZ táblák kihelyezésével és a burkolati jelek festésével lezárjuk a kivitelezési folyamatot” – tájékoztatta a lapot a részletekről Vidó Zoltán, a HE-DO főépítésvezetője.

A vezető szakember hozzétette: Felsőzsolcáról jelentős a napi ingázó forgalom Miskolcra, az önálló kerékpárút építése a biztonságos közlekedéshez elengedhetetlen a két város között. Az utat 2023 júliusában adják át a forgalomnak.

Nem ez az egyetlen kerékpárúttal kapcsolatos fejlesztés egyébként Borsodban: mint arról néhány hónapja írtunk, térségi kerékpárút építése indult Kazincbarcikánál. A tervek szerint októberre el is készül a 26-os út mentén épülő, 2,5 méter széles és 4697 méter hosszú bicikliút, amely révén a környező településeken élők két keréken is biztonsággal eljuthatnak Kazincbarcikára.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek