Mik a további tervek a befejezetlen Y-híddal?

Megosztás

Folytatni szeretnék a beruhátást azzal a céllal, hogy Miskolc olyan közlekedési folyosót kapjon, amivel az autósók el tudják kerülni teljes egészében a miskolci belvárost, a Búza tér környékét, ezáltal könnyebben juthatnak a városból Felsőzsolca irányába.

Most a híd tetejéről ereszkedve az addig kétsávos út egyszer csak egy éles jobbkanyarral egysávosra szűkül, majd néhány kanyar után lényegében abba az igencsak rossz állapotban lévő útba csatlakozik bele, ami a vasútállomás előtti körforgalomhoz visz. Ennek sokan nem látják értelmét.

Az Y-híd beruházás a turbókörforgalmat, a Vörösmarty utcát, illetve magát a felüljáró komplexumot magába foglaló 1-es és 2-es szakaszának elkészültével párhuzamosan a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. elindította az Y-híd 3-as és 4-es szakaszainak az előkészítését.

Az első lépés egy megvalósíthatósági tanulmány, ami miskolci közösségi közlekedés fejlesztését vizsgálja. Ezután indulhat meg a tervezési folyamat, aminek kész dokumentumai 2024 végére, 2025 elejére állhatnak rendelkezésre. Huszonhat hónapon át tart a tervezési munka, a közbeszerzést megnyerő Roden Mérnöki Iroda Kft. már hozzá is kezdett az Y-híd beruházás folytatásának megtervezéséhez.

De mik a tervek?

A tervezési feladat egy kétszer két forgalmi sávos, végig a felszínen vezetett főút engedélyezési és kiviteli tervének elkészítése az Y-híd és a József Attila úti nagy körforgalom között, mintegy 3 kilométer hosszban. Az új útszakasz az Y-híd keleti ágától indulva új nyomvonalon halad el a Tiszai pályaudvar előtt, majd a Szinva patak és a vasúti területek között folytatódik keleti irányban, míg eléri a Fonoda utcát. A Fonoda utca körülbelül 800 méter hosszú szakaszán folytatódik a nyomvonal, annak szintén kétszer két sávosra való áttervezésével. A Csokonai utca csatlakozása előtt északra fordul, és a Sajón egy új hídon átvezetve éri el a meglévő nagy körforgalmat a József Attila utcán. A tervezés része a korábbi, a Tiszai pályaudvar környékére már régóta kész tervek felülvizsgálata is.

A tervezési projekt teljes forrását hazai költségvetés biztosítja.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek