A kormány a gáz rezsicsökkentett árának hússzorosát fizette az oroszoknak októberben

Megosztás

Októberben Magyarország ezer köbméterenként 2493 eurót fizethetett az orosz gázért – számította ki a Népszava a KSH most frissített külkereskedelmi adatbázisából. Ez ismételten eddig nem tapasztalt árszint. A nyilvántartás tanúsága szerint ráadásul kiugró mennyiségért, 481 millió köbméterért fizettünk ennyit Oroszországból, amelynek így az egyetlen havi „csekkje” 1,2 milliárd euróra rúgott.

A hazai nagy gáztartalékolás hajrájában – tavaly októberben – az MVM 484 milliárd forintos rekordösszeget fizetett ki az oroszoknak a gázért. A Népszava úgy számol, hogy a magyar állam az év első tíz havában csak a gázáron keresztül legalább 1779 milliárd forinttal segítette Putyin Ukrajna elleni agresszióját.

Az MVM októberben köbméterenként szintén csúcstarifát, 1005 forintot fizethetett az orosz gázért, most először lépve át az ezer forintos lélektani határt. Ez az átlagfogyasztás alatti, „rezsicsökkentett” lakossági gáztarifában nyilvántartott tarifatétel húszszorosa, de jelentősen meghaladja az átlagfogyasztás feletti, „rezsiemelt” szintet is. Nem véletlen tehát, hogy a kormány a jövő évi költségvetésben e hiány pótlására, kormány-szóhasználattal élve a „rezsicsökkentés fenntartására” szolgáló „rezsivédelmi alap” tervezett keretét 670 milliárdról 2610 milliárdra növelte. A „rezsicsökkentést” tehát a Fidesz-KDNP az adófizetők pénzén „tartja fenn”.

A friss statisztikai adatokból más megközelítésben szintén szembetűnő következtetések vonhatók le. Szintén október elején az MVM, majd Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter egy háttérbeszélgetésen azt jelentette, hogy 2022 októberétől 2023 márciusáig az orosz ár egy bizonyos tőzsdei szint feletti hányadát elegendő három egyenlő arányban 2024, 2025 és 2026 egyazon havában kifizetnünk. Két hétre rá Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a kormányinfón mintegy mellékesen elárulta, hogy ez az árszint tőzsdei mértékegységben számolva megawattóránként (MWh) 150 euró. Októberi orosz gázárunk 255 euróra jön ki, de az irányadó, augusztusi, tőzsdei átlagár is 236 euróra rúg. Ami tehát meghaladja az átütemezést – vagyis árcsökkkenést – kiváltó határt. Ehhez képest a KSH-adatbázisban nem szerepel semmilyen árkedvezmény (pontosabban fizetési haladék). A lehetséges okokra tegnap rákérdezett a Népszava az új Energiaügyi Minisztériumnál és az MVM-nél is, de egyelőre választ nem kaptak.

Tekintettel ugyanakkor arra, hogy a két hónapos árelcsúsztatás és a KSH szintén két hónapos feldolgozási ideje miatt orosz gáztarifánk négy hónapra előre becsülhető, 2022 utolsó és 2023 első két havára biztos árcsökkenés jósolható. Az augusztusi, Mwh-nként átlag 236 eurós Ttf-csúcs, folyamatos csökkenéssel decemberre átlag 117 euróig mérséklődött. A magyar kormány ugyanakkor már bejelentette, hogy ennek ellenére januártól nem csökkentik az átlagfogyasztás feletti lakossági gázárszintet. Ezt Orbán Viktor karácsony előtti nemzetközi sajtótájékoztatóján olyképp vezette fel, hogy „nix ugribugri”.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek