Internetes csalót fogott el a rendőrség

Megosztás

A sajókazai rendőrök országos koordináció keretén belül tettek pontot egy csalássorozat végére.

Üzletszerűen elkövetett csalás vétség megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság egy 27 éves kunmadarasi nővel szemben. A csaló 2022. december 5-ét megelőző időpontban az online piactéren egy étrend-kiegészítő terméket hirdetett meg. A vevők – több mind hatvanan – előre elutalták a pénzt, esetenként tíz-, húszezer forintot, a terméket azonban nem kapták meg, az eladó pedig elérhetetlenné vált.

A rendőrök sikeres adatgyűjtésének köszönhetően az elkövetőt 2022. december 7-én Kunmadarason elfogták, majd előállították a Kazincbarcikai Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki.

A nyomozók országos koordináció keretében zajló nyomozás eredményeképpen eddig 64 rendbeli csalás elkövetésével gyanúsítják a nőt, azonban nem kizárt, hogy a sértetti kör bővülni fog. A csaló közel egymillió forinttal károsította meg a sértetteket.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság ajánlásai segíthetnek a kockázati tényezők kiszűrésében, hogy biztonságban legyünk a világhálón is.

  • Vásárlás előtt érdemes mindig tájékozódni az eladóról, webáruházról, ellenőrizni és vigyázni, hogy csak a legszükségesebb adatainkat adjuk meg (név, postacím, esetleg telefonszám) vásárláskor!
  • Ne menjünk fejjel az enternek, ha valami túl olcsó, az túl szép, hogy igaz legyen!
  • Soha, sehol, senkinek ne utald előre a pénzedet!
  • A hozzátartozók figyelmeztessék idősebb rokonukat, ismerősüket, hogy az internetes vásárlásnál is legyenek óvatosak, kérjenek tanácsot egy-egy tervezett tranzakció előtt!

Kapcsolódó cikkek