Az Érik a szőlő című népdalt játssza az új útburkolat a 37-esen, amelyet hétfőn adtak át. Olyan bordázat van ugyanis az aszfalton, amelyen 80 kilométer/órás sebességgel áthaladva játssza a dallamot az úttest és a gumiabroncs súrlódása. Ha gyorsabban vagy ennél lassabban megyünk, akkor nem lesz tökéletes vagy torz lesz a dallam – számolt be a Boon.hu.
Hétfő délelőtt tartották a sajtótájékoztatót a 37. számú főút Gesztely és Szerencs közötti 19 kilométeres szakaszának kétszer két sávra bővítésével kapcsolatban. A projekt újabb mérföldkőhöz érkezett el, hiszen annak részeként épült meg az említett Érik a szőlő zenélő útburkolat.
“Tokaj-Hegyalja közelsége miatt pedig más dallamra nem is eshetett volna választás, mint a mindannyiunk által ismert „Érik a szőlő”-re!” – írta Facebook-posztján Koncz Zsófia országgyűlési képviselő.
November 28-tól az újharangodi és bekecsi csomópont között megnyitották a forgalom számára a főút jobb, illetve bal pályájának mindkét sávját mintegy tíz kilométeres szakaszon, de több újdonságot is tartogat az útszakasz, többek között okoskörforgót és sodronykorlátot.
A Magyar Építők YouTube-csatornájára feltöltött videóban meg is hallgatható, hogyan zenél az út:
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!
