Encsen tartott fórumot az MSZP

Megosztás

Varga László, a párt elnökhelyettese számolt be róla Facebook oldalán, hogy a napokban Abaúj térségében járt Hiller István választmányi elnökkel, Encsen pedig fórumot is tartottak.

A politikus kiemelte, hogy nehéz helyzetben van a vidék. A térségben a problémák még erőteljesebben jelentkeznek, mint az országban. Ezért is találták fontosnak, hogy a helyiekkel ismertessék az MSZP javaslatait például a megélhetési válsággal kapcsolatban.

Az Magyar Szocialista Párt fontosnak tartja a nehéz helyzetben élők megsegítését, ezért a párt többször is javasolta az élelmiszerek áfájának csökkentését, valamint egy rezsi-stop programot is előterjesztettek, melynek keretein belül garantálnának egy bizonyos alapszolgáltatást mindenki számára, 5%-ra csökkentenék a lakossági fogyasztók esetén az áfát és országos szigetelési programot is indítanának.

Varga László a fórumot követően úgy vélekedett, hogy ez a beszélgetés is azt mutatta, hogy “szolidáris, igazi baloldali politikára van szükség Magyarországon!”.

A politikus teljes bejegyzését itt tekintheti meg:

Kapcsolódó cikkek