Egy miskolci lépcsőház bejáratánál erőszakoskodott egy nővel

Megosztás

Előkészítő ülésen hozott ítéletet a Miskolci Járásbíróság annak a vádlottnak az ügyében, aki a megállapított tényállás szerint 2021 októberében egyik este figyelt fel a villamosról leszálló nőre.

A férfi egészen hazáig, egy közeli lépcsőház bejáratáig követte a sértettet. A nő az ajtón át bement, a vádlott pedig utána lépett és annak ellenére, hogy a nő távozásra szólította fel, illetve próbálta kitolni onnan, nem mozdult, hanem a sértettet a falhoz nyomta és elkezdett hozzá dörgölőzni. A nő kiáltásait a szájára szorított kezével igyekezett megakadályozni, majd erőszakkal megcsókolta és próbált a nadrágjába nyúlni. Mivel a nő végig ellenállt, ezért a vádlott nem járt sikerrel, majd miközben a saját nadrágjával volt elfoglalva, a sértett el tudta tolni magától.

A terhelt az előkészítő ülésen beismerte bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. A bíróság szexuális erőszak bűntettének kísérlete miatt 3 év 6 hónap szabadságvesztésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte.

Az ítélet jogerős.

Amennyiben ön is hozzájárulna a független média fennmaradásához és a vidék valódi híreinek bemutatásához, kérjük erre a linkre kattintva támogassa munkánkat!

Kapcsolódó cikkek