Rendőrnő segített a drogdílernek, kommandósok fogták el őket – videó

Megosztás

Egy Pest megyei település környékén árusított dizájnerdrogokat egy 44 éves férfi, aki segítséget kért ehhez egy 20 éves rendőrnő ismerősétől – olvasható a Központi Nyomozó Főügyészség szerdai közleményében. Az ügyészségi tájékoztatás szerint a díler azt kérte, hogy a járőrként dolgozó rendőr „az általa elkövetett bűncselekmények miatt szükséges rendőri intézkedések megtételét mellőzze”, és hogy a tudomására jutott bűnügyi adatokat és információkat ossza meg vele.

A rendőrnő ennek a kérésnek eleget tett, tájékoztatta a férfit többek között tervezett rendőri intézkedésekről vagy a különféle drogokkal kapcsolatos feljelentésekről. Azt is elmondta neki, hogy ő mikor lesz szolgálatban, amivel szintén megkönnyítette a drog árusítását. Emellett szeptember elején nem kezdeményezett intézkedést „egy ellenőrzés alá vont személlyel szemben”, habár annál egy ellenőrzés során dizájnerdrogot talált.

Arról is beszámolt neki – bár ez a drogüzletet nem érintette –, hogy a férfi „veszélyes vezetési stílusát kifogásoló és ezért vele szemben intézkedést szorgalmazó lakossági bejelentések érkeztek a rendőrkapitányságra”.

Az ügyben a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentést tett, majd a Terrorelhárítási Központ közreműködésével mindkettejüket elfogták. „Az ügyészség halmazatban álló hivatali, igazságszolgáltatás elleni és egészséget veszélyeztető bűncselekmények megalapozott gyanúját közölte az elkövetőkkel” – olvasható a közleményben.

Arról is beszámolnak, hogy hétfőn a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa mindkét gyanúsítottat letartóztatta egy hónapra, ez ellen a rendőrnő – aki egyébként tagadta a bűncselekmények elkövetését – és védője fellebbezést jelentett be. „A díler az ügyészségen érdemi védekezést terjesztett elő, míg a bíróságon nem tett vallomást, de tudomásul vette a kényszerintézkedésről rendelkező végzést” – zárul a közlemény.

Forrás: Telex.hu

Kapcsolódó cikkek