Begyógyszerezve gázolt halálra egy férfit Miskolcnál, majd elhajtott

Megosztás

A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 27 éves és egy 28 éves férfi ellen halált okozó bódult állapotban elkövetett járművezetés bűntette, segítségnyújtás elmulasztásának bűntette, illetőleg vétsége miatt. A fiatalabb férfi – aki mellett az autóban a másik férfi utazott – bódult állapotban vezetve a sértettet nem észlelte, így fékezés nélkül elütötte, majd a baleset után a sérültnek nem nyújtottak segítséget – olvasható az Ügyészség közleményében.

A vádirat szerint 2021. szeptember hónap második felében, délelőtt, a 27 éves vádlott autóval közlekedett Miskolc külterületén, mellette a 28 éves vádlott utazott. A fiatalabb férfi a vezetés előtt alprazolam tartalmú álmosító, izomlazító hatású, erős nyugtatót vett be, a terápiás tartomány felső határát súroló mennyiségben. A férfi bódultsága miatt a járművel az úttest középvonalában haladt, a 30 km/h sebességkorlátozó tábla ellenére az 50-55 km/h sebességét nem csökkentette, így a vele szemben lévő sávban az úttest középvonalánál beszélgető férfit fékezés nélkül elütötte. A sértett a motorháztetőre került, majd lecsúszott, és az úttest melletti füves területre esett.

A baleset után a férfi 150 méter megtétele után leállította az autót, azután visszafutott a helyszínre. Az elkövető megnézte a sértettet, de nem nyújtott segítséget, hanem visszament a kocsihoz és elhajtott. Utastársa – amikor megálltak – kiszállt, és gyalogosan a lakására távozott, így segítségnyújtási kötelezettségének ő sem tett eleget.

A baleset következtében a sértett súlyos csonttöréses sérüléseket szenvedett el, agyvérzés és légmell alakult ki, majd a sérülésekhez társuló tüdőgyulladás miatt kórházi kezelése során meghalt. A baleseti sérülések és a sértett halála között közvetett okozati összefüggés áll fenn.

Az ügyészség a balesetet okozó, büntetett előéletű vádlottal szemben fegyházbüntetést, közügyektől és közúti járművezetéstől eltiltást indítványozott azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható, míg a szintén büntetett előéletű másik vádlottal szemben elzárás büntetés kiszabását indítványozta.

Kapcsolódó cikkek