A miskolci János lehet az országos Postás Példakép

Megosztás

A Magyar Posta idén is elindította Postás Példakép kampányát. A hat jelölt között egy miskolci dolgozó is megtalálható.

A Magyar Posta 2017-ben, a 150 éves jubileumi programsorozat egyik elemeként alapította a Postás Példakép Díjat, mely azóta töretlen népszerűségnek örvend. Az elismerés célja, hogy megtalálják és bemutassák azokat a postás dolgozókat, akik szakmai teljesítményükkel és hozzáállásukkal kiemelkedő teljesítményt nyújtanak, az ügyfelek bizalmát élvezik, és kollégáik körében is elismertek.

 A szavazás már megkezdődött, október 3-án 12.00 óráig tart. Aki a legtöbb szavazatot kapja, az lesz az idei Postás Példakép. A díjat október 7-én a Postai Világnapi ünnepségen adják majd át.

Bizonyára sok miskolcinak ismerős lehet János, hiszen már 23 éve dolgozik a Postánál. 20 éve ugyanabban a járásban viszi a leveleket minden nap. Még húga révén került a vállalathoz, de a mai napig nem bánta meg. ánost szinte már családtagként kezelik a járásában, mindenkit ismer, generációk nőttek fel a szeme előtt. Megbízható, szakmailag jól felkészült, pontos, körültekintő, az ügyfelek és a munkatársai mindig számíthatnak rá. Segítőkészsége, teherbírása kiemelkedő. Sőt, ha szükség van rá, gyógyszert vált ki idős címzettjeinek, de a kerti munkákba is szívesen besegít.

János gyalogos kézbesítőként dolgozik, naponta 20 kilométert tesz meg. Annyira szereti a gyaloglást, hogy ha szabadságon van, akkor sem bír megállni. Csak akkor ül meg nyugton, ha kapásra vár kedvenc horgászhelyén.

Ha ön is szeretné, hogy a fáradhatatlan János legyen az ország Postás Példakép Díj nyertese, akkor az alábbi linkre kattintva segítsen egy szavazattal!

Ide kattintva szavazhat

Kapcsolódó cikkek