„A kormány megnehezíti az amúgy is nehéz helyzetben lévő emberek életét”

Megosztás

A Demokratikus Koalíció szerint a kormány bürokratikus eszközökkel nehezíti a rászorulók tűzifához jutását.

A kormány megnehezíti az amúgy is nehéz helyzetben lévők életét, “bürokratikus buktatókat állít fel nekik”, hogy minél kevesebben jelentkezzenek tűzifáért – mondta Varju László, a Demokratikus Koalíció alelnöke csütörtökön sajtótájékoztatón.
Felidézte: Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter egy korábbi Kormányinfón bejelentette, hogy még a fűtési szezon kezdete előtt igényelhető lesz tíz köbméter téli tüzelő az állami erdőgazdaságoktól.

Az ellenzéki politikus azt mondta, hogy Tállyára negyven településről érkeznek olyan igénylők, akik előre regisztráltak e-mailben, ugyanis személyesen is le kell adniuk a tűzifaigényüket. Varju László hozzátette, aki nem tud előzetesen regisztrálni vagy nem tudja vállalni az utazást, az kimarad.

Egy felelős kormány válságkezelő programmal, adó- és áfacsökkentéssel, mindenki számára elérhető támogatásokkal segítené az embereket – jelentette ki az ellenzéki politikus.

MTI

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek