Saját mentelmi jogának felfüggesztését kérte Fekete-Győr András

Megosztás

A Momentum elnöke és országgyűlési képviselője még 2018 decemberében, a rabszolgatörvény elleni tüntetésen a budapesti Kossuth téren egy játékboltban is kapható füstszórót ejtett a rendőr-sorfal közé, miután felszólítás nélkül fújták a könnygázt ártatlan fiatalok és idősek arcába. A füstszóró egyébként senkit nem talált el.

“Nem bújok a mentelmi jogom mögé – azt kértem az Országgyűlés Mentelmi bizottságától, hogy függessze fel a mentelmi jogomat.”

– írta az ellenzéki politikus egy bejegyzésben.

A saját esete kapcsán a magyar jogrend működéséről és lassúságáról is értekezett:

A magyar jogrend csodája, hogy 400 nap elteltével emeltek ellenem vádat ezért a teljesen veszélytelen cselekedetért, hogy aztán most, négy évvel később jusson az ügy a bírósági szakasz célegyenesébe. Egyszer majd egyébként a kormányzás kapcsán érdemes arról is beszélnünk, miért húzódnak Magyarországon az enyémnél sokkal fontosabb perek évekig – például olyanok, amelyeken bántalmazott nők élete múlik.

[…]

Jogot végeztem, pontosan tudom, hogy veszélytelen eszközök földre dobása nem bűncselekmény. Ennek ellenére nem fogok az országgyűlési képviselőket megillető mentelmi jog mögé bújni – ezért ma azt kértem a mentelmi bizottságtól, hogy függessze fel mentelmi jogomat, pont úgy ítélhessen a bíróság az ügyemben, ahogy egy nem-képviselő állampolgár esetén tenné. Vállalom a tetteim következményeit, akkor is, ha nevetségesnek és politikailag motiváltnak tartom az eljárást.

-írta.

Kapcsolódó cikkek