Ungár: Szénerőmű helyett szélerőművet!

Megosztás

Csütörtökön Ungár Péter, az LMP társelnöke tartott sajtótájékoztatót, melyen elmondta, hogy ha harminc-negyven év múlva ha visszatekintünk az Orbán-kormányra, az egyik legérthetetlenebb cselekedetük az lesz, hogy betiltották a szélenergiát. 2016 óta gyakorlatilag teljesen tiltottá vált, azonban már előtte is ellehetetlenítették a szélturbinák telepítését, mondta Ungár. 

Szerinte nincsen semmilyen érv és megfontolás, ami ezt megindokolná, holott a szakmai álláspont az, hogy körülbelül 10 és 20 százalék között tudna szerepelni a szélenergia az energiamixben. Mindez azt jelentené, hogy jelentősen spórolhatnánk a drága és fenntarthatatlan fosszilisenergia felhasználáson. Ez mind a környezetvédelem, mind az ország energiafüggetlensége miatt fontos lenne, ráadásul a családok is sokat spórolhatnának vele. 

Ungár azt is elmondta, hogy minden energia amit megtermelünk, valamilyen szinten terheli a környezetet, azonban nem mindegy, hogy milyen mértékben. Összehasonlíthatatlanul jobb a szélenergia, mint a szén a gáz, akár az olaj, vagy bármilyen energia, ami nem megújuló. Ungár szerint

a nap, a szél és az egyéb megújuló energiák fogják adni a gazdaságunk alapját, és akik ezzel szembe mennek, azok a technológiai fejlődéssel mennek szembe, az Orbán-kormány pedig ilyen. Még korábban, az előző ciklusban – hiszen az LMP évek óta küzd a szélenergia engedélyezéséért – azt mondták, hogy esztétikai probléma van a szélerőművekkel szemben. Ez elfogadhatatlan, az energiaszektorban nem az esztétika számít, elég csak megnézni a mátrai erőművet

– mondta.

Az LMP petíciót indított, hogy a kormány engedélyezze a szélerőművek telepítését, szerintük nincs olyan érv, és megfontolás, ami alapján a tiltását meg lehetne magyarázni.

Kapcsolódó cikkek