A Mediaworks korábbi vezetője lett a Fudan alapítvány főigazgatója

Megosztás

Új kádereket ültettek a Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány kuratóriumába, írja a hvg.hu.

Az elnöki székben Csák János váltotta Palkovics Lászlót, mivel az új kormányzati ciklusban már Csák minisztériumához tartozik a Ferencvárosba elképzelt kínai elitegyetem ügye. Leváltották a kuratórium egyik tagját és Kovácsics Istvánt is, a Palkovics-féle innovációs minisztérium Kína-ügyi tanácsadóját, és Szabó Lászlót nevezték ki a helyére, aki rögtön megkapta a főigazgatói posztot is.

Szabó korábban a kormánymédia olvasztótégelyeként működő Mediaworks elnök-vezérigazgatója volt, míg 2021 novemberében le nem váltották. Ahogy korábban megírtuk, Szabónak azért kellett távoznia, mert nem tudta teljesíteni az elvárásokat a kiadóvállalat élén: nem sikerült fellendíteni a megyei lapok online felületeit, és a fiatal olvasók is elmaradtak.

Szabót ezután gyógyszeriparért felelős miniszteri biztosnak nevezték ki, de megbízatása áprilisban véget ért. Korábban, 2010 és 2014 között a Teva Magyarország Zrt. vezérigazgatójaként lett igazán ismert az üzleti életben, mielőtt Szijjártó Péter a helyettesének, majd parlamenti államtitkárnak tette meg a külügyminisztériumban. 2017 után washingtoni nagyköveti posztot kapott.

A nem létező egyetemet fenntartó alapítványnak most már főigazgató-helyettese is van, Bertáné Bényi Krisztina egykori helyettes államtitkár.

Karácsony Gergely főpolgármester tavaly júliusban országos népszavazást kezdeményezett, többek közt a Fudan Egyetemről és az eredetileg a helyére tervezett Diákvárosról. Év elején az ellenzéki pártok összegyűjtötték a szükséges aláírásokat, ami fontos eleme volt az ellenzéki kampány feléledésének, de májusban az Alkotmánybíróság mindkét kérdést elkaszálta.

Ezután úgy tűnt, budapesti népszavazást írhatnak ki a témában, de a jelek szerint most már csak a ferencvárosi önkormányzat elkötelezett az ügyben. Baranyi Krisztina polgármester szerint fővárosi szinten a DK feküdt keresztbe a népszavazásnak, mire a párt azt mondta, ez az egész csak arra jó, hogy feszültséget szítson az ellenzéken belül. Karácsonyék augusztusban azt ígérték, más formában fogják kikérni az emberek véleményét.

Forrás: 444.hu, HVG.hu

Kapcsolódó cikkek