Az állami támogatás elmaradása miatt több cég is kiszáll az iskolatej programból

Megosztás

Szeptembertől nem szállít tejet az iskolákba a Naszálytej Zrt. és a Happy Tejtermék Kft. – írja a Telex.

Először a Csömöri Hírek írta meg, hogy a település önkormányzata levelet kapott a Naszálytejtől, amelyben az állt, hogy felmondják a szerződését az iskola- és óvodafenntartókkal, mert a kormány már nem támogatja a programot.

Sallai Attila, a Naszálytej vezérigazgatója azt írta a Telexnek, hogy a Magyar Államkincstárnak július végéig kellett volna meghosszabbítania a szerződésüket, ami azonban nem történt meg, így a vállalat „nem tud felelősséggel felkészülni a 2022/23-as tanév biztonságos ellátására.

Ezért a 2022/2023-as tanévre szóló iskolatej szállítási szerződésektől társaságunk a szerződések megkötésének dátumára visszamenőleges hatállyal elállt.”

– közölték.

Ezzel nincsenek egyedül, az elmaradt támogatásra hivatkozott a Happy Tejtermék Kft. is. Tálosi Tamás, a cég ügyvezető igazgatója azt írta, akkor sem biztos, hogy elvállalják az iskolatej kiszállítását, ha megkapják a hozzájárulást, főleg áremelés nélkül nem, mert jelenleg túl bizonytalan a gazdasági helyzet.

A Telex az Agrárminisztériumtól azt a választ kapta, hogy nem szűnik meg az iskolatejprogram, a kormány továbbra is biztosít hozzá nemzeti forrást.

Kapcsolódó cikkek