Galambok okoznak fertőzésveszélyt egy diósgyőri lakásban

Megosztás

Madárürülék miatt terjeng a bűz a lakásban, de a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal szerint megoldódhat a probléma.

A Borsod Online számolt be róla nemrég, hogy galambürülékekre panaszkodnak egy Kuruc utcai ingatlan tulajdonosai. A helyzet olyannyira elfajult, hogy fertőzésveszély is fennáll a lépcsőházban a tulajdonosok szerint.

„Ez már többéves probléma, legelőször 2020-ban figyeltünk fel arra, hogy nagyon sok galamb repül be az alattunk lévő lakás lodzsájába és kellemetlen szag terjeng a levegőben” – nyilatkozta a lapnak Pitkó-Himics Zsanett.

Az üggyel kapcsolatosan a társasház közös képviselője elmondta: többször is felszólította a lakás tulajdonosát az állapot megszüntetésére, de nem járt sikerrel.

A Boon.hu megkereste a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatalt is az ügyben, az ő válaszuk alapján rövidesen megoldódhat a probléma: “Az ügyben lakossági bejelentés érkezett, amelynek kapcsán a Miskolci Járási Hivatal védekezésre kötelezte a lakás használóját, aki nyilatkozatot tett arra, hogy a galambok további berepülését megakadályozza, valamint gondoskodik a balkon fertőtlenítésről. A járási hivatal népegészségügyi osztálya a helyszínen újabb ellenőrzést tart a helyzet kivizsgálására” – írták.

Forrás: Boon.hu; A kép csak illusztráció!

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek